Zsitovoz Petro U17-es Európa-bajnoki bronzérmes

2023.06.14. – Szakosztályunk ifjú tehetsége a kötöttfogású 48 kilogrammos súlycsoportban állhatott dobogóra.

Pesterzsébeti birkózó szerezte a tiranai U17-es Európa-bajnokság első magyar érmét Albániában.

Szakosztályunk U15-ös Európa-bajnoki ezüstérmese, Zsitovoz Petro a kötöttfogású 48 kilogrammosok között a későbbi Európa-bajnok orosztól szenvedett tusvereséget a negyeddöntőben, ám mivel legyőzője döntőbe került, Petya a vigaszágon javíthatott.

És javított is másnap, méghozzá egy sima, technikai tusos győzelemmel kezdett a bolgárral szemben, majd formáját átmentette a német elleni bronzcsatára is, ahol szintén közel állt a technikai tusos különbséghez, végül „csak” 7-0-ra diadalmaskodott.

Zsitovoz Petro ezzel a magyar küldöttség első (bronz)érmét szerezte az albán fővárosban.

Ugyancsak a nyitónapon ölthette magára a címeres mezt az 55 kilogrammos Olasz Bende is, aki kis híján kétvállra fektette görög riválisát a súlycsoport selejtezőjében, végül azonban nem tudta véghez vinni tervét és 8-4-re kikapott, búcsúzni kényszerült a versenytől.

Megjelent: 211 alkalommal