Áldott, békés, szeretetben gazdag ünnepeket és előre is boldog új évet kíván az ESMTK Birkózó Szakosztálya minden kedves szülőnek és birkózónak.

A 2016-os évben szakosztályunk fantasztikusan teljesített, hiszen több, mint 3500 ponttal az éves egesületi rangsort toronymagasan nyerte meg.

Köszönönjük az edzők munkáját és a szülők segítő hozzáállását és nem utolsó sorban köszönjük a remek eredményeket.

Hasonló sikerekben gazdag 2017-es esztendőt kívánunk!

HAJRÁ ESMTK!

2016.12.21. - Az elmúlt hétvégén a hagyományoknak megfelelően ismét megrendezésre került az ESMTK Birkózó Szakosztályának évzáró karácsonyi díjátadó ünnepsége. A színvonalas eseményen több, mint 200 vendég részvételével díjaztuk a korosztályok legeredményesebb birkózóit, valamint köszöntöttük azokat az edzőket, szülőket, támogatókat, akik áldozatos munkájukkal ebben az évben is segítették szakosztályunkat.

Kedves Szülők, Birkózók!

A karácsonyi ünnepek ideje alatt Szakosztályunk 2016. december 21-én tartja utolsó edzését. A 2017-es év első edzésnapja: 2017.01.03.

Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy az ESMTK Birkózó Szakosztály hagyományos év végi csúszkálása 2016. december 30-án, 11:00 órai kezdettel kerül megrendezésre. Aki teheti, kérem üdítővel, virslivel és süteményekkel támogassa a rendezvényt.

Köszönettel:

ESMTK Birkózó Szakosztály 

2016.12.07. - Az év utolsó versenyének, a diák I-es szabadfogású országos bajnokságnak Győr városa adott otthont, ahol természetesen szakosztályunk is képviseltette magát, hiszen számos versenyzőnk kvalifikálta magát a rangsorversenyről és diákolimpiáról. A viadalt végül két arany- és három bronzéremmel zárta az ESMTK.

Kedves Birkózók, Edzők!

Közeledik az év vége, és Szakosztályunk a hagyományokhoz híven, idén is megrendezi az ünnepi vacsorával egybekötött Karácsonyi Díjátadó ünnepségét.

Az ünnepség

2016. december 17-én, szombaton, 17:00 órai kezdettel

kerül megrendezésre a

1107 Budapest, Száva utca 5-7. szám alatt található rendezvényteremben.

Megkérünk minden vendéget, hogy alkalomhoz illő öltözetben jelenjen meg.

Sajnos idén a birkózó gyerekeken és az edzőkön kívül csak a Szülői Munkaközösség tagjait tudjuk meghívni a rendezvényterem korlátozott befogadóképessége miatt.

A szülők a gyerekeket 16:30-tól hozhatják a rendezvény helyszínére és 20:00 órától tudnak értük jönni.

Továbbá szeretnénk megkérni a Kedves Anyukákat, hogy üdítőkkel és süteményekkel édesítsék az estét.

Megkérjük az SZMK tagjait, legyenek szívesek összeírni a korcsoportjaikhoz tartozó azon birkózókat, akik részt fognak venni a rendezvényen a pontos létszám meghatározása miatt.

Köszönettel:

ESMTK Birkózó Szakosztály

Warning: mysqli::stat(): Couldn't fetch mysqli in /DATA/www/www.esmtkbirkozas.hu/libraries/joomla/database/driver/mysqli.php on line 209

Warning: mysqli_close(): Couldn't fetch mysqli in /DATA/www/www.esmtkbirkozas.hu/libraries/joomla/database/driver/mysqli.php on line 216