Két országos bajnoki cím az idei év záróversenyén

2016.12.07. - Az év utolsó versenyének, a diák I-es szabadfogású országos bajnokságnak Győr városa adott otthont, ahol természetesen szakosztályunk is képviseltette magát, hiszen számos versenyzőnk kvalifikálta magát a rangsorversenyről és diákolimpiáról. A viadalt végül két arany- és három bronzéremmel zárta az ESMTK.

 

 

Remekül zárta szakoztályunk a 2016. évi versenyszezont. Diák I-es birkózóink közül öten is éremmel térhettek haza Győrből, hiszen ott rendezték az országos bajnokságot, ami egyben az év utolsó megmérettetése is volt a Magyar Birkózó Szövetség hazai versenynaptárában. A közel 150 sportolót felvonultató versenyen az ESMTK hét birkózóval képviseltette magát, közülük Varsányi László és Kekenj Norbert révén ketten is döntőbe jutottak, mindketten remekül küzdöttek, aranyérmet szereztek.

 

Ugyancsak szépen teljesítettek és bronzmérkőzéseiket sorra nyerték meg a többiek, így harmadik lett a 38 kilóban Takács Zsolt, az 50 kilóban Nagy Márton, valamint az 54 kilóban Mészáros Róbert.

 

Az öt éremnek és az egy ötödik helyezésnek köszönhetően szakosztályunk a csapatpontversenyben is dobogó állhatott, a Ferencváros mögött másodikak lettek fiatal birkózópalántáink.

 

Aranyérmeseink: Varsányi László (63 kg), Kekenj Norbert (69 kg).

Bronzérmeseink: Takács Zsolt (38 kg), Nagy Márton (50 kg), Mészáros Róbert (54 kg).

Ötödik helyezettünk: Ecseki József (63 kg).

Kiesett versenyzőnk: Kozma Bálint (46 kg).

 

Megjelent: 185 alkalommal