Grundbirkózó diákolimpia és nemzetközi versenyek

2019.02.26. - Szakosztályunk február utolsó hétvégéjén birkózásban nemzetközi porondon versenyzett, míg grundbirkózásban hazai pályán rendezett diákolimpiai bajnoki döntőt. A hétvége mérlege: 5 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem, valamint csapatban egy diákolimpiai bajnoki cím!

Második korcsoportos tanulóink bearanyozták az ESMTK Birkózó Szakosztály hétvégéjét, hiszen a Kruj Iván Sportcsarnokban megrendezett 2019. évi grundbirkózó diákolimpiai országos döntőn aranyérmet szereztek.

 

A két napos megmérettetésen tiszteletét tette Szabados Ákos Polgármester Úr, Somodi Klára, Képviselő Asszony, a Sportbizottság Elnöke, Lernyei Ákos, a Gyulai István Általános Iskola Intézményvezetője, valamint megjelentek Pesterzsébet Önkormányzatának képviselő is.

 

A grundbirkózó bajnokságok évről évre színvonalasabbak, ezúttal közel 400 gyermek fordult meg Pesterzsébeten.

 

Szakosztályunk a rendezést ezúttal sem hanyagolta el, mindkét napon a megnyitó ünnepség során látványos bemutatót tartott az ESMTK Fitnesz Szakosztálya.

 

Természetesen a diákolimpiai láng is meggyújtásra került csarnokunkban, melyet az egyes korcsoportban Felkai Balázs, a kettesben pedig Soltész Patrik diákolimpiai eskütétele követett.

 

II. korcsoportos grundbirkózó diákolimpiai bajnokcsapatunk: Viklárik Dominik, Bagoly Boldizsár, Kerecsanin Mátyás, Sánta Levente, Perényi Barnabás, Segyó Marcell, Antaly Sándor, Kalina Balázs, Soltész Patrik, Szabó Borisz.

 

I. korcsoportos grundbirkózó diákolimpiai bajnoki 7. helyezett csapatunk: Olasz Vencel, Kurdi Dániel, Gerhauser Vilmos, Székely Álmos, Felkai Balázs, Gaál Martin, Bargau Christian, Balog Hunor.

A grundbirkózás miatt természetesen a birkózóversenyek sem álltak meg az elmúlt hétvégére. Versenyzőink összesen négy nemzetközi viadalon voltak érdekeltek.

 

Immáron második alkalommal tartották Győrött a hagyományos Magyar Nagydíj, Polyák Imre Emlékversenyt.

 

A felnőtt kötöttfogású UWW rangsorversenyen a magyar válogatott színeiben a két Losonczi-testvér is szőnyegre léphetett.

 

Ottó az igencsak népes 67 kilóban sajnos pontozásos vereséget szenvedett a dél-koreai Kimtől, ami egyben a verseny végét jelentette.

 

Dávid már a 87 kilogrammosok között próbált szerencsét, ám pechére pont az Európa-bajnok Lőrincz Viktorral sorsolt össze a selejtezőben. Tisztest helytállást követően Dávid a vigaszára került, ahol egy roppant erős, rutinos japán birkózóval küzdött meg. A mérkőzésen sokáig fej-fej mellett haladt Dávid az ázsiaival, a hajrát azonban egy hajszállal, de jobban bírta a japán, és végül pontozással legyőzte a fiatalabbik Losonczit.

 

Felnőtt férfi eredményeink:

Kiesett: Losonczi Ottó (67 kg), Losonczi Dávid (87 kg).

 

Szakosztályunk felnőtt válogatott női birkózója, Sleisz Gabriella a svédországi Klippan Lady Opent követően ezúttal Németországban lépett szőnyegre.

 

Többszörös Eb-ötödik helyezett birkózónk egy amerikaitól vereséget szenvedett a selejtezőben, majd a vigaszágon egy olaszt legyőzve a bronzéremért küzdhetett. A dobogó harmadik fokáról azonban lecsúszott, ötödik lett, miután egy újabb amerikai birkózó jobbnak bizonyult nála Dormagenben.

 

Felnőtt női eredményünk:

65 kg: 5. Sleisz Gabriella

 

A fiatalok sem maradtak verseny nélkül február végén. A serdülők a görögországi Athénban, míg a kadetok a felvidéki Naszvadon szálltak harcba a jobbnál jobb eredményekért.

 

A fiatalok a serdülő válogatott színeiben taroltak a 2004-es olimpiai játékok színhelyén megrendezett viadalon. A lányoknál László Nikolett, a szabadfogású fiúknál Mányik Dávid, míg a kötöttfogású srácoknál Felkai Bendegúz és Takács Zsolt bizonyult a legjobbnak.

 

Serdülő eredményeink:

Női 42 kg: 1. László Nikolett

Kf. 44 kg: 1. Felkai Bendegúz

Kf. 52 kg: 1. Takács Zsolt

Szf. 52 kg: 1. Mányik Dávid

 

Szlovákiában is jutott érem szakosztályunknak, ráadásul mindháromból. A Petenykó-testvérek a 60 kilogrammosok között egy arany- és egy bronzérmen osztoztak, valamint Kovács Nikolasz a 80 kilogrammosok között csak a döntőben talált legyőzőre.

 

Kadet eredményeink:

60 kg: 1. Petenykó András

60 kg: 3. Petenykó Viktor

80 kg: 2. Kovács Nikolasz

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL:

Megjelent: 86 alkalommal