Két-két hazai és nemzetközi versenyen birkóztunk

2019.02.18. - Kaposváron, Tokodon, Svédországban és Moldovában volt érdekelt szakosztályunk február közepén. A hétvége mérlege: 3 arany- és 6 ezüstérem!

A hagyományokhoz híven, ismét év elején rendezte meg a Svéd Birkózó Szövetség a Klippan Lady Open nemzetközi versenyét. A viadalon ezúttal kadet és felnőtt korosztályban is részt vett a magyar női válogatott, köztük két erzsébeti birkózó is.

 

A fiataloknál a 49 kilogrammosok között próbált szerencsét serdülő Eb-bronzérmesünk, Matyi Vivien. Tehetségünk sajnos peches volt a sorsolásnál, hiszen rögtön a későbbi aranyérmes japánnal kezdte meg a küzdelmeket. Vereséget követően egy svéd birkózót múlt felül kétvállal, majd szoros csatában, de végül 3-2-re kikapott egy litvántól, ezzel véget ért számára a svédországi verseny.

 

A felnőtteknél Sleisz Gabriella remek formában versenyzett. A 65 kilogrammosok között előbb 10-2-nél betusolta fehérorosz riválisát, majd óriási küzdelem során 2-1-re legyőzte a 2018-as felnőtt japán bajnokot. A fináléban a svédek egyik legjobbja, az Európa-bajnok, vb-bronzérmes Henna Johansson következett. Az összecsapás végig kiélezett volt, ám sajnos 2-1-re ezúttal a svéd birkózó bizonyult jobbnak. Gabi ezüstérmes lett.

 

Kadet és felnőtt női eredményeink:

65 kg: 2. Sleisz Gabriella

Kiesett: Matyi Vivien (49 kg).

 

Szombaton a felnőtt korosztály is megkezdte az évet, már ami a szabadfogású versenyzőket illeti. Kaposváron az év első minősítési versenyéről szakosztályunk három éremmel tért haza.

 

Legújabb igazolásunk, Halidov Gamzatgadzsi ezúttal is aranyérmes lett az 57 kilogrammosoknál, míg Asarin Roman és Tóth Bendegúz a második helyen zárta a versenyt.

 

Ugyancsak ezen a napon a Kliment László és Repka Attila vezette kadet kötöttfogású válogatottban szerepelt öt birkózónk. A magyar együttes Moldovában képviselte színeinket egy nemzetközi versenyen. A mieink közül jó birkózással ezüstéremig jutott Németh Milán, Kekenj Norbert és Mohl Richárd is.

 

Kadet eredményeink:

55 kg: 2. Németh Milán

80 kg: 2. Kekenj Norbert

110 kg: 2. Mohl Richárd

Kiesett: Domokos Roland (60 kg), Petenykó András (60 kg).

 

Felnőtt férfi eredményeink:

57 kg: 1. Halidov Gamzatgadzsi

65 kg: 2. Asarin Roman

79 kg: 5. Mester Milán

92 kg: 2. Tóth Bendegúz

 

Vasárnap a junior kötöttfogásúak vették át a stafétabotot. A Tokodi Hegyeskő Általános Iskolában rendezendő minősítési versenyen nyolc birkózó küzdött meg egymással a válogatott címeres mezekért.

 

A mieink közül Losonczi Dávid és Szőke Alex állhatott fel a dobogóra, ráadásul mindketten aranyérmet vehettek át súlycsoportjukban.

 

Dávid a 87 kilóban öt mérkőzést birkózott, ebből négyet megnyert, valamint egyet, még a csoportmérkőzések során elveszített. Mentségére szóljon, hogy a fináléban aztán visszavágott a vereségért az immáron fonyódi színekben versenyző Fulainak.

 

Alex a tőle megszokott és elvárt bikrózást mutatta be Tokodon. A 97 kilogrammosok között ellenfeleinek szinte esélyt sem adott, még a tavalyi U23-as Eb-ötödik Vitek Dáriuszt is könnyedén múlta felül az előcsatározások során.

 

Junior eredményeink:

72 kg: 5. Horváth Gyula

72 kg: 5. Varga Raul Csaba

87 kg: 1. Losonczi Dávid

97 kg: 5. Pénzes Péter

97 kg: 1. Szőke Alex

Kiesett: Deák Zoltán (67 kg), Kovács Nikolasz (77 kg), Szilágyi Erik (87 kg).

Megjelent: 290 alkalommal