Három viadalon voltunk érdekeltek február első hétvégéjén

2019.02.04. - Egy országos bajnokságon, egy hazai válogatón és egy nemzetközi nagydíjon volt érdekelt szakosztályunk február elején. A hétvége mérlege: 5 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzérem!

Február 2-án, szombaton a hagyományokhoz híven Mogyoródon tartották meg az év U23-as kötöttfogású országos bajnokságát. Csapatunk három birkózóval képviseltette magát a 80 főt felvonultató versenyen.

 

Versenyzőink közül ketten is döntőt birkózhattak súlycsoportjukban. Az immáron 97 kilogrammosok között szerencsét próbáló kadet világ- és Európa-bajnok, junior Eb-ezüstérmes Szőke Alex körmérkőzések után szerzett újabb bajnoki címet. Büszkeségünk négy mérkőzést birkózott, az utolsó fordulóban pedig a súlycsoport egyik legnagyobb esélyesét, a kadet vb-ezüstérmes Érsek Róbertet múlta felül 3-1-es pontozással.

 

Egy súlycsoporttal lejjebb, a 87 kilogrammosok között szerepelt U23-as Eb-ötödik helyezettünk, Losonczi Dávid. Tehetségünk technikai tusos győzelemmel indította a napot, majd nagy csatában ismét legyőzte a junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Papp Bertalant a döntőbe jutásért. A finálé ugyancsak nagy küzdelmet hozott, végül azonban Dávid maradt alul (3-2) a szintén U23-as Eb-ötödik helyezett Vitek Dáriusszal szemben, így második lett.

 

U23-as kötöttfogású eredményeink:

87 kg: 2. Losonczi Dávid

97 kg: 1. Szőke Alex

Kiesett: Varga Raul Csaba (72 kg).

 

Ezen a napon nem csak hazai porondon volt érdekelt szakosztályunk. A magyar felnőtt szabadfogású válogatott színeiben ugyanis három birkózónk küzdött a 2019. évi Francia Nagydíjon. A több, mint 20 ország birkózóját felvonultató nizzai megmérettetésen Mester Milán és Tóth Bendegúz is a dobogó harmadik fokáért küzdhetett súlycsoportjában.

 

Milán ezúttal kénytelen volt beérni az ötödik helyezéssel, ám Bendegúz a kisdöntőt is megnyerte, így a bronzérmet vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetés során.

 

A Francia Nagydíjon elért eredményeink:

79 kg: 5. Mester Milán

92 kg: 3. Tóth Bendegúz

Kiesett: Asarin Roman (65 kg).

 

Együttesünk vasárnap sem maradt verseny nélkül. Az év első kadet kötöttfogású minősítési (válogató) versenyét Kaposváron, a városi sportcsarnokban rendezték. A próbatételen igencsak szép létszám gyűlt össze, több súlycsoportban is közel húsz versenyző mérlegelt.

 

Természetesen szakosztályunk is komoly erőkkel állt rajthoz, a 11 súlycsoportos versenyen 17 birkózóval szállt harcba a címeres mezért.

 

A végelszámolásnál 9 versenyzőnknek akasztottak érmet a nyakába, ráadásul úgy, hogy 6 súlycsoportban, 8 döntőse volt szakosztályunknak.

 

Az aranyérmeket ezúttal Németh Milán, Domokos Roland, Tösmagi Attila és Mohl Richárd szállították. Mindannyian remek birkózást mutattak be a Somogy megyei városban, megérdemelten állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.

 

Az első helyezések mellett további négy ezüst- és egy bronzéremmel, valamint egy ötödik helyezéssel küldöttségünk a csapatpontversenyt is megnyerte Kaposváron.

 

Kadet kötöttfogású eredményeink:

51 kg: 2. Takács Zsolt

55 kg: 1. Németh Milán

60 kg: 1. Domokos Roland

60 kg: 2. Petenykó András

65 kg: 1. Tösmagi Attila

65 kg: 2. Deák Zoltán

80 kg: 2. Kekenj Norbert

80 kg: 5. Birtalan Bendegúz

110 kg: 1. Mohl Richárd

110 kg: 3. Pénzes Péter

Kiesett: Petenykó Viktor (55 kg), Vaszilcun Oleg (60 kg), Horváth Gyula (71 kg), Kádár Balázs Péter (80 kg), Kovács Nikolasz (80 kg), Molnár Botond (80 kg), Bazsó Adolf (110 kg).

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL

Megjelent: 126 alkalommal