Erzsébeti eredmények Ukrajnából, Svédországból és Dániából

2016.02.22. - Az elmúlt hétvégén három külföldi országban is érdekeltek voltunk válogatott birkózóink révén. A kadet kötöttfogásúak Ukrajna fővárosában léptek szőnyegre és szereztek három érmet Szőke Alex, Bak Gergely és Orosz Tibor révén, míg Svédországban Sleisz Gabriella, Dániában pedig Majoros Ármin Mózes képviselte hazánk színeit.

 

Szőke arany-, Bak és Orosz bronzérmes Kijevben

Hosszú évek óta az év első hónapjaiban kerül megrendezésre a hagyományos kadet kötöttfogású nemzetközi verseny Kijevben. Az ukrán, német és magyar birkózókat felvonultató viadalon megközelítőleg 170 versenyző vett részt, köztük ESMTK-s birkózók is. Kliment László irányításával öt fiatalunk küzdhetett a jobbnál jobb eredményért.

A szombati viadalon végül három érmet szereztek birkózóink. A 85 kilogrammosok között Szőke Alex tizenöt versenyző közül bizonyult a legjobbnak, miután első két mérkőzését technikai tussal nyerte meg, majd az elődöntőben 3-2-re győzött egy újabb ukrán ellen, na és persze az egész bírói karral szemben, mert az oké, hogy nem a magyar versenyzőt segítik a bírók Ukrajnában, de itt már néha nagyon érdekes ítéleteket hoztak a játékvezetők. Alexet ez sem tudta kizökkenteni, fináléba került, ahol 6-0 arányban győzte le a dorogi Vátzi Bálintot, így a megérdemelt aranyérmet vehette át az eredményhirdetéskor.
 

 

Szakosztályunk további két érmét a 63 kilogrammosok Bak Gergely és a 100 kilogrammos Orosz Tibor szerezte. Gergő a 27 fős mezőnyben két technikai tussal nyitott, majd 4-1 arányban egy ukrántól szenvedett vereséget, aki azonban a súlycsoport döntőjébe jutott, ezzel Gergő bronzreményei még életben maradtak. A vigaszágon aztán ismét sikerült hozni a győztes formát, technikai tussal nyert, így bronzéremért birkózhatott, ott azonban sérülés miatt nem állt ki ellenfele, ezzel Gergő lett a kategória egyik bronzérmese.

A 100 kilogrammosok között 17-en álltak rajthoz, köztük Orosz Tibi is, aki egy könnyed győzelem után német nehézsúlyútól szenvedett vereséget. Legyőzője döntőbe jutott, így további két győztes mérkőzést követően Orosz is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Szakosztályunkat a 69 kilogrammosok között Losonczi Dávid képviselte, akinek a súlycsoportjában 24-en szálltak harcba az aranyéremért. Dávid a selejtezőben egy koravén ukránt győzött le pontozással, majd technikai tussal jutott a legjobb nyolc közé. Ekkor következett a negyeddöntő, ahol fiatal tehetségünk 6-2-re is vezetett egy ukrán birkózóval szemben, ám ekkor a bírók egy két pontos mögékerülést nem adtak meg, és ez teljesen összezavarta Dávidot, végül érdekes ítéleteket követően 10-8 arányban az ukránt hozták ki győztesnek. Dávid versenye ezzel véget is ért, hiszen legyőzője nem jutott a fináléba.

Szintén idő előtt búcsúzott a 76 kilogrammosok között Molnár Tamás, aki a tizenhétfős mezőnyben egy technikai tusos vereséget követően esett ki a versenyből.

 

Sleisz Gabriella ötödik lett a Klippan Lady Openen

A hagyományokhoz híven, 2016-ban sem hagytak ki felnőtt női válogatottunk a svédországi Klippan Lady Open viadalt, ahol az idei esztendőben több, mint 25 ország hölgyei küzdöttek meg egymással. Magyarország színeiben az ESMTK-s Sleisz Gabriella is szőnyegre lépett a nem olimpiai súlycsoportnak számító 60 kilogrammosok között. Gabi elsőként sajnos rögtön vereséggel indított, a finnek sokszoros bajnoka, Petra Olli 12-1-re jobbnak bizonyult versenyzőnknél. A skadináv tehetség azonban mint az várható is volt, gond nélkül döntőbe jutott, ezzel Sleisz a vigaszágra került, ott azonban sérülés miatt visszalépett ellene egy amerikai versenyző, így egyből bronzéremért küzdhetett Gabi. A mérkőzést a japán Ajka Jago ellen vívta versenyzőnk, de 4-1-re elveszítette végül, ezzel az ötödik helyen zárta a rangos megmérettetést.

 

Majoros három mérkőzéssel negyedik a nehézsúlyúak között

A felnőtt kötöttfogású válogatott a megszokott programtól kicsit eltérve, ezúttal Dániába utazott a 2016. évi Thor Masters-kupára. A csapattal tartott a 130 kilogrammosok között próbálkozó Majoros Ármin Mózes is, aki a felnőtt rangsorversenyen nyújtott teljesítményével komoly esélyekkel pályázik az Európa-bajnoki indulásra. Mózi előbb a skandináv országban próbált szerencsét, ám sajnos rögtön az első körben 11-0-s vereséget szenvedett a németek junior Európa-bajnokától. A folytatásban aztán amerikai ellen pontozással győzni tudott, így bronzéremért birkózhatott, ott azonban újabb vereség érte a litván nehézsúlyúval szemben, 5-0-ra vesztette el a bronzérmet. A negyedik helyen zárta a kupát.

Megjelent: 400 alkalommal