A Felvidéken és Abonyban versenyeztek szakosztályunk fiataljai szeptember első hétvégéjén. Az erzsébeti mérleg: 10 arany-, 5 ezüst- és 9 bronzérem!
A nyár végével szeptember elején nemcsak az iskolai tanév, hanem a birkózó-versenyszezon is kezdetét vette. Szakosztályunk ráadásul rögtön három viadalon is érdekelt volt szeptember hatodikán, amelyből kettőt Abonyban, egyet pedig a felvidéki Vásárúton rendeztek.
A szlovákiai versenyen számos nemzet képviseltette magát, a mieink két korosztályban, az U15 és U17-es korcsoportban küzdöttek a dobogós helyezésekért. Az ifjabbaknál Dawson Wang aratott diadalt, tehetségünk nem talált legyőzőre a 62 kilogrammos súlycsoportban. Az idősebbeknél két válogatott versenyzőnk, Kertész Dominik és Marcinkovics-Kovács Keve egyaránt bronzérmet vehetett át.
A szlovákiai nemzetközi versenyen elért eredményeink:
U15: 62 kg: 1. Dawson Wang
U17: 80 kg: 3. Kertész Dominik
U17: 92 kg: 3. Marcinkovics-Kovács Keve
Ugyancsak szombaton hazai porondon is beindult az élet, az újonnan bevezetett régiós kupán az U13-as fiatalok mérték össze tudásukat Abonyban, az F-Gépszig-kupán.
Szakosztályunk ezúttal is komoly léptszámmal képviseltette magát, ráadásul Horváth Olivér, Ramyar Daryan Krisztián, Olasz Vencel és Gaál Martin révén négy súlycsoportban is erzsébeti aranyérem született, valamint további kilenc versenyző nyakába akasztottak még érmet, így a csapatpontversenyben is az ESMTK zárt az élen.
Az abonyi U13-as régiós kupán elért eredményeink:
32 kg: 1. Horváth Olivér
38 kg: 1. Ramyar Daryan Krisztián
38 kg: 2. Hluskó Ferenc
38 kg: 5. Kerber Nimród
42 kg: 3. Mészáros György
42 kg: 5. Kovács Bálint
46 kg: 1. Olasz Vencel
46 kg: 3. Horváth Lóránt
50 kg: 3. Szabó Patrik
54 kg: 2. Marawai Abdullah
54 kg: 3. Molnár Hunor
54 kg: 5. Hinkel János
58 kg: 2. Csuka Levente
58 kg: 3. Marcinkovics-Kovács Bende
58 kg: 5. Vadasi Zoltán
63 kg: 2. Soltész Attila
63 kg: 5. Bogárdi Barnabás
76 kg: 1. Gaál Martin
Kiesett: Litauszki Zsolt (46 kg), Tóth Balázs (63 kg).
Az U13-as régiós kupával egyidőben tartottak egy meghívásos gyermekgálát is, amelyen természetesen fiataljaink is kipróbálhatták magukat és összesen nyolc medált szereztek.
Az abonyi gyermekgálán elért eredményeink:
Aranyérmeseink: Csekő-Crecan Augustin, Marcinkovics-Kovács Zekő, László Szabolcs Nándor, Farkas Nimród, Molnár Csenge.
Ezüstérmesünk: Patócs Dániel
Bronzérmeseink: Varga Dávid Ferenc, Vincze Zsolt