Szakosztályunk világbajnok birkózójának arcképe is méltó helyére került a Kruj Iván Sportcsarnok alatt található birkózóteremben.
Sporttörténelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a vasárnapi, U13-as kötöttfogású országos bajnokságon résztvevő versenyzők, a Kruj Iván Sportcsarnokba kilátogató érdeklődők.
Losonczi Dávid személyében ugyanis szakosztályunk első világbajnokát köszönthettük, aki ünnepélyes alkalomból látogatott ki az utánpótláskorúak országos bajnokságára, hiszen felavatásra került az arcképe a birkózócsarnokunkban található bajnokok falán.
Az eseményen az ünnepelt mellett részt vett többek között Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere, Kovács Eszter alpolgármester úrhölgy, Harót János az ESMTK elnöke, Bácsi Péter az MBSZ szakmai igazgatója, Gyuricza-Somodi Klára önkormányzati képviselő, a sportbizottság elnöke, Fekete Katalin önkormányzati képviselő, a sportbizottság elnöke, Nemes László képviselő úr és Szabó-Kellner Katalin képviselő asszony is.