Hírek

Bajnok lett az U12-es csapatunk

Országos egyéni és csapatbajnokságon, valamint gálaversenyen birkóztak szakosztályunk fiataljai június közepén. A hétvége mérlege: 12 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzérem!

Hazai környezetben rendeztük meg a 2024. évi U12-es szabadfogású csapatbajnokságot. A szezon első felének utolsó csapatversenyén összesen huszonnégy korosztályos együttes képviseltette magát.

Losonczi és Szőke is ezüstérmes a BOK-csarnokban

Két ezüstérmet nyert szakosztályunk a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen.

Magyarországon rendezték meg a párizsi olimpia főpróbáját, az UWW idei második rangsorversenyét, a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt.

Szakosztályunkat három kötöttfogású versenyző képviselte, mindhárman vasárnap, a rangsorverseny zárónapján voltak érdekeltek.Mányik Dávid viadala sajnos idő előtt véget ért, hiszen rögtön vereséget szenvedett az olimpiai bajnok, világbajnok kubai Orta Sancheztől, ám mindeközben sérülést is szenvedett, így kénytelen volt feladni a versenyt.

Molnár Tamara és Soltész Patrik is országos bajnok

Három országos bajnokság mellett két nemzetközi versenyen is részt vettek fiataljaink június első hétvégéjén. A hétvége mérlege: 2 arany-, 2 ezüst- és 6 bronzérem!

Sűrű hétvégével indult szakosztályunk számára a június, hiszen két nap alatt összesen öt versenyen vettünk részt fiataljainkkal.

A serdülőkorú srácok néhány héttel a korosztály Európa-bajnokságát követően Cegléden, a kötöttfogású országos bajnoki címekért léptek szőnyegre. Növendékeink közül végül a kontinensbajnokságon ötödik Soltész Patrik szerzett országos bajnoki címet a 85 kilogrammosok között, de egy ezüst- és négy bronzérmet is nyert csapatunk, amely így összesítésben az élen zárt.

10 országos bajnoki címet nyertünk

Három korosztályban is országos bajnokságon versenyeztek szakosztályunk ifjú tehetségei. A hétvége mérlege: 10 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérem!

Mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött az ESMTK Birkózó Szakosztálya, hiszen az ország két különböző pontján megrendezésre kerülő szabadfogású bajnokságokon is komoly erőkkel képviseltette magát.Szombaton az U13-as korosztályban huszonegy birkózópalántánk lépett szőnyegre a Kaposvári Körcsarnokban megtartott országos bajnokságon.

ESMTK Birkózó Szakosztály

Az ESMTK Birkózó Szakosztály az elszántság, a küzdelem és kitartás színtere, ahol kiváló edzők vezetésével és csapatmunkával támogatjuk birkózóinkat a siker elérésében. Minden egyes nap közösen dolgozunk az egyéni fejlődésért, a csapat győzelmeiért!