2024.07.03. – Szakosztályunk kötöttfogású 67 kilogrammos birkózója, Mányik Dávid bronzérmet szerzett az újvidéki U20-as Európa-bajanokság szerdai versenynapján.
Végre megtört a jég, négy Európa-bajnokságot és három világbajnokságot követően Mányik Dávid megszerezte pályafutás első érmét világversenyről.
Szakosztályunk ifjú birkózója a kötöttfogású 67 kilogrammosok között jeleskedett Újvidéken, a selejtezőben ezt az osztrák színekben versenyző Bektemirov, majd a nyolcaddöntőben a görög Patucsasz bánta, hiszen mindkettőt technikai tussal múlta felül Dávid.
Jött aztán a negyeddöntő, ahol az U17-es világbajnok örmény Terterjan személyében már jóval erősebb ellenféllel találta magát szemben Mányik. A papírformabeli különbség sajnos a végeredményen is meglátszódott, Dávid 5-1-es vereséget követően már csak a vigaszágban reménykedhetett.
De szerencsére az örmény az elődöntőt is behúzta, méghozzá simán, 4-0-s pontozással bizonyult jobbnak az ukrán Pasznaknál, így tehát Mányik másnap a vigaszágon javíthatott.
Vért izzadva, de végül javított is, a svájci Reber igencsak megnehezítette a dolgát, de végül 8-4-es magyar győzelemmel zárult a párharc.
A szerda esti bronzcsata viszont már pontosan úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna. Mányik a korábban már említett ukrán Pasznak ellen remekül védekezett, sőt, sikerült felülkerekednie, majd karhozzáfogásból szétpörgette riválisát, 8-1-es állásnál állította fel őket a bíró. A folytatásban már szinte csak védekezni kellett, amit tökéletesen lehozott Dávid, ezzel megszerezte pályafutása első érmét világversenyről.