Vasárnap is két bajnokot ünnepelhettünk a Kruj Iván Sportcsarnokban: ezúttal Olasz Bende és Zsitovoz Petro állhatott fel a dobogó tetejére, emellett három ezüst- és egy bronzérem is jutott a mieinknek.
A szombati diákolimpiát vasárnap az U23-as országos bajnokság követte a Kruj Iván Sportcsarnokban. A szép számú mezőny három szakágban mérkőzött meg, szakosztályunk mindháromban érdekelt volt.
A kötöttfogásúaknál ketten is országos bajnokok lettek. Az U20-as Eb-bronzérmes Olasz Bende a 67 kilóban ugyan vereséget szenvedett a csoportmérkőzések során, 1–1-gyel kikapott a honvédos Józsa Attilától, a folytatásban viszont nem hibázott. A sors pedig úgy hozta, hogy a döntőben ismét összecsaptak, ott azonban már Bendének sikerült diadalmaskodnia.

Eggyel feljebb Zsitovoz Petyának sem csak úgy a nyakába akasztották az aranyérmet, igencsak meg kellett érte szenvednie. U20-as Európa-bajnokunk az elődöntőben és a döntőben is hátrányból fordított, így lett országos bajnok.

Kovács Olivérnek és Kertész Dominiknek is jár a taps, hiszen mindketten döntőbe jutottak. Ott azonban előbbi az U20-as világ- és Európa-bajnoki érmes Szinay Szabolcstól, utóbbi pedig az U20-as Eb-ötödik Vitai Vendeltől kapott ki, így mindkét sportolónk ezüstérmes lett.
Szabadfogásban László Mózes is döntőt birkózhatott. Az odáig vezető úton a felnőtt országos bajnok Varga Mártont is legyőzte, a fináléban viszont az U20-as Eb-bronzérmes Mizsei Zoltánnal már nem bírt: 5–2-re kikapott, így második lett.
Mózi nővére, az U17-es kontinensbajnok Niki is szőnyegre lépett a Kruj Iván Sportcsarnokban. Két győzelemmel megnyerte a csoportját, az elődöntőben viszont kikapott, a bronzéremért azonban ismét simán nyert.
Szakosztályunk az egyéni eredményeknek köszönhetően a kötöttfogású csapatpontverseny második helyén zárt.
Kötöttfogású eredményeink:
63 kg: 5. Farkas Zsombor
67 kg: 1. Olasz Bende
72 kg: 1. Zsitovoz Petro
77 kg: 4. Felkai Bendegúz
82 kg: 2. Kovács Olivér
97 kg: 2. Kertész Dominik
97 kg: 5. Marcinkovics-Kovács Keve
Kiesett: Szalai Balázs (82 kg), Budai András (97 kg).
Női eredményünk:
72 kg: 3. László Nikolett
Szabadfogású eredményünk:
70 kg: 2. László Mózes
