A két bajnoki cím mellett további öt érmet nyertek birkózóink az idei felnőtt országos bajnokságon. A hétvége mérlege: 2 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérem!
Mint az elmúlt években, ezúttal is a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont az év legfontosabb hazai versenyének, a felnőtt kötött- és szabadfogású, valamint női országos bajnokságnak.
A viadalon szakosztályunk mindhárom szakágban érdekelt volt, összesen tizenegy birkózó képviselte színeinket szombaton.
A legeredményesebbek a kötöttfogásúak voltak: a 82 kilogrammosok között versenyző Tösmagi Attila, valamint a 130 kilogrammba feljebb lépő Szőke Alex is országos bajnoki címet szerzett.
Tösi a négy közé jutásért magabiztos, 10–0-s győzelemmel kezdett a kiskunfélegyházi Bárány-Almási Tamás ellen, majd az elődöntőben már jóval szorosabb mérkőzést birkózott az U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes diósgyőri Szinay Szabolccsal. Végül 4–2-es sikerrel biztosította helyét a fináléban. Az aranyéremért a vajdasági születésű, ám Magyarországon a Dorogi AC színeiben versenyző Vámos Antallal csapott össze. Tösi lentről kiemelte ellenfelét, majd az egypontos dobásnak és remek védekezésének köszönhetően 2–1-es győzelmet aratott. Ezzel pályafutása második felnőtt magyar bajnoki címét szerezte meg, miután 2024-ben, a 77 kilogrammosok között már felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Eközben Szőke Alex is eredeti súlycsoportjánál eggyel feljebb, a 130 kilogrammosok mezőnyében szerepelt, méghozzá rendkívül eredményesen. Világ- és Európa-bajnoki ezüstérmesünk az érdi Gyenes Bencét technikai tussal győzte le a negyeddöntőben, majd a döntőbe jutásért egypontos hátrányból fordítva 3–1-re múlta felül az U20-as világ- és Európa-bajnok Darabos Lászlót. A finálé ismét magabiztos sikert hozott számára: az abonyi Baksa Bencét 9–0-ra verte meg. Tokiói olimpikonunk ezzel sorozatban harmadik felnőtt magyar bajnoki címét szerezte meg.

Az 55 kilogrammosok között Szuromi László, míg a 67 kilogrammosok mezőnyében Olasz Bende is közel állt a bajnoki címhez, végül mindketten szépen csillogó ezüstéremmel zárták a versenyt. A dobogó harmadik fokára összesen három erzsébeti birkózó állhatott fel: kötöttfogásban Felkai Bendegúz (77 kg), szabadfogásban pedig Farkas Zsombor (61 kg) és László Mózes (70 kg) nyakába került bronzérem.
Kötöttfogású alakulatunk 30 egységet gyűjtve a csapatpontverseny második helyén zárt.

Kötöttfogású eredményeink:
55 kg: 2. Szuromi László
67 kg: 2. Olasz Bende
77 kg: 3. Felkai Bendegúz
82 kg: 1. Tösmagi Attila
97 kg: 5. Budai András
130 kg: 1. Szőke Alex
Kiesett: Marcinkovics-Kovács Keve (97 kg), Kertész Dominik (97 kg).
Női eredményünk:
65 kg: 4. László Nikolett
Szabadfogású eredményeink:
61 kg: 3. Farkas Zsombor
70 kg: 3. László Mózes
