Szakosztályunk az idén is megrendezte évzáró karácsonyi díjátadó ünnepségét, amelynek ezúttal is a Csili Művelődési Központ Színházterme adott otthont, ahova közel kétszázötven vendég és sportoló fogadta el a meghívásunkat.
Az ünnepségen tiszteletét tette többek között Dr. Hiller István, Pesterzsébet országgyűlési képviselője, Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, Buc-Horváth Gabriella alpolgármester asszony, valamint Harót János, az ESMTK elnöke és Bacsa Péter a Magyar Birkózók Szövetsége ügyvezető alelnöke.
A XX. kerületi önkormányzati képviselői közül megjelent Fekete Katalin, Sikéné Pfeiffer Éva, Gyuricza Somodi, Klára, Tantosné Rostagni Katalin, Drenyovszky Dániel, Lengyel Dávid, Lernyei Ákos, Mach Péter és Nemes László is.
Az előző ciklus képviselői közül elfogadta meghívásunkat Kovács Eszter, Nemesné Németh Judit Mária, Szabó-Kellner Katalin, Juhák Tamás és Szombathy Dénes Gyula is.
A Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola képviseletében Lernyei Ákos igazgató úr, Nyirfáné Fehér Annamária, Csákányosné Nagy Andrea és Kaizinger Ágnes igazgató-helyettesek, valamint a birkózó és fittness sportosztályok osztályfőnökei, Boros Jolán, Petőné Plósz Bernadett, Együdné Szegedi Andrea, Weich Renáta és Rácz Géza tette tiszteletét.
A Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola is képviseltette magát Jaksa Tibor igazgató úr személyében.
A kiemelt vendégek mellett természetesen szép számmal jelentek meg edzőink, birkózóink is az ünnepélyes díjátadón, de volt is mit ünnepelni, hiszen szakosztályunk tagjai idén is kitettek magukért, sikert sikerre halmoztak.
Az országos egyesületi rangsorban idén is az első helyet szereztük meg, egészen pontosan 3322 pontot szereztünk, 876 ponttal előztük meg a második helyezett Ferencvárost. Ebben az esztendőben tizenöt válogatott versenyzőt adtunk a szövetségnek, akik négy érmet nyertek a különböző korosztályos és felnőtt világversenyeken.
Birkózóink 2024-ben összesen 18 Budapest bajnoki címet szereztek, a diákolimpiákon 13 arany-, 9 ezüst- és 10 bronzérmet, az országos bajnokságokon pedig 31 arany-, 22 ezüst- és 28 bronzérmet zsebeltek be.
A kiváló egyéni eredmények mellett az I-es és a II-es korosztály grundbirkózó diákolimpiáján is az élen zártak fiataljaink, valamint a diák szabadfogású, és a serdülő és utánpótlás kötöttfogású csapatbajnokságon is aranyérmet nyertek birkózópalántáink, mindemelett ifjú felnőtt versenyzőink a felnőtt NB I-es csapatbajnokságot a második helyen zárták.
Az ESMTK Birkózó Szakosztály 2024-ben 95 versenyen vett részt, amelyeken összesen 716 érmet gyűjtött (346 arany-, 205 ezüst- és 165 bronzérem)
Szakosztályunk kiemelkedő teljesítményükért az alábbi birkózóit különdíjban részesítette:
Gyermek korcsoport:
Nagy Benjámin, Szabó Gyula, Kispál-Albu Igor, Molnár Csenge, Csekő Cracan Augusztin, Patócs Dániel, László Szabolcs, Marcinkovics Kovács Zekő, Csider Tamás, Vincze Zsolt, Gábor Milán.
U10-es korcsoport:
Vadasi Zoltán, Horváth Olivér, Hluskó Ferenc
U11-es korcsoport:
Ramyar Daryan, Molnár Hunor, Mészáros György Levente, Marawai Abdullah.
U13-as korcsoport:
Molnár Tamara, Gerhauser Bendegúz, Olasz Vencel, Balog Hunor, Gaál Martin.
U15-ös korcsoport:
Antaly Sándor, Felkai Balázs Tamás, Soltész Patrik.
U17-es korcsoport:
Zsitovoz Petro, Szuromi László, Olasz Bende, Budai András, Kovács Barnabás, Kis Mátyás.
U20-as korcsoport:
Mányik Dávid, Felkai Bendegúz Attila, László Mózes Ádám
U23-as, felnőtt korcsoport:
Losonczi Dávid, Szőke Alex, Tösmagi Attila
Szakosztályunk továbbá különdíjban részesítette Vadasi Zoltánt, aki szakosztályunk 10.000. érmét szerezte, valamint Kertész Lászlót a veterán-világbajnokságon szerzett ezüstérméért.
Az ünnepség színvonalát emelték az ESMTK Fitness Szakosztály sportolói, akik látványos produkcióval kedveskedtek a közönségnek, majd a rendezvény zárásaként a sportosztályos tanulók karácsonyi műsorral léptek fel.
Az ESMTK Birkózó Szakosztály nevében szeretnénk megköszönni Pesterzsébet Önkormányzatának a folyamatos támogatását, továbbá köszönjük az együttműködést a Gyulai István Sportiskolai Általános Iskolának és a Budapest Baptista Sportiskolának és természetesen a szülők segítő hozzáállását és az edzőink folyamatos, magasszínvonalú munkáját.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván az ESMTK Birkózó Szakosztálya!