×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 87

A Kruj Iván Sportcsarnok ünnepélyes megnyitóján készült képsorozat megtekinthető az ESMTK Képgaléria menüpontban!

 

A MTV Telesport Sportcsarnok megnyitóval kapcsolatos anyagát megnézhetik itt!  (Az összeállítás végén, kb. 3:10' -nél látható!)

Birkzs_443

A Facebook-on is elérhetőek vagyunk itt!
A háromezer négyzetméter alapterületű, kétszintes csoda a Stromfeld Aurél Általános Iskolában rekord gyorsasággal készült el, hiszen az alapkövét szeptemberben rakták le. A felső szintjét kitölti a tágas, világos versenyterem. Alul foglal helyet a birkózóterem, három, süllyesztett szőnyeggel, a falon olimpiai, világ- és Európa-bajnokaink fényképével. Ugyanott található a kétsávos úszófolyosó, a szauna, a rendkívül gazdagon felszerelt, hatalmas konditerem és az imaterem. Az iskolában birkózóosztály működik, így most együtt van minden, ami a sportágban fontos.

Dr. Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke azt mondta a köszöntőjében, hogy keresnünk kell megfelelő jelzőt, mert az, hogy csodálatos, kevés ennek a komplexumnak a minősítésére.

Kruj Iván Sportcsarnok  - ESMTK


Minden egyes szegletéből árad a szépség, minden része új és korszerű, szavakkal ez valóban nem írható le. Arra biztatunk mindenkit, hogy személyesen győződjön meg minderről, s lesz is rá alkalom, hiszen a Kruj Iván Sportcsarnok várhatóan sok versenynek ad otthont.

Az alábbiak szerint módosulnak az edézsek időpontjai:

 

NAP IDŐPONT
HÉTFŐ 16:00-18:00
KEDD 07:00-08:30

15:00-17:00 (csak a 2003-2004-2005-2006-os születésűeknek!)

17:00-19:00
SZERDA 16:00-18:00
CSÜTÖRTÖK 07:00-08:30

16:00-18:00

PÉNTEK

15:00-17:00 (csak a 2003-2004-2005-2006-os születésűeknek!)

17:00-19:00

clock

Április harmadik hétvégéjén Csepelre látogattunk, ahol két napos rendezvény keretén belül szombaton a gyerek korcsoport, vasárnap pedig a diák II. korcsoport birkózói mérethették meg szabadfogású birkózó tudásukat. 

 

Gyermek korcsoportban érmet szereztek:

I. helyezett: Pühra Zoltán

II. helyezett: Tösmagi Attila

III. helyezett: Alacs Flórián, Pataki Csongor Ádám, Szenttamási Róza.

 

Diák II. korcsoportban érmet szereztek:

I. helyezett: Kreisz Ádám, Bak Gergely, Losonczi Dávid, Szőke Alex

II. helyezett: Kurinka Martin, Lénárt Bálint, Molnár Tamás

III. helyezett: Tóth Bence

 

Mindenkinek szívből gratulálunk az érmekhez!

tapsi_hapsi31