Mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött

2023.04.24. – Leány országos bajnokságon, U20-as válogatóverseny, csehországi nemzetközi viadalon és a zágrábi felnőtt Európa-bajnokságon volt érdekelt szakosztályunk az elmúlt héten. A hétvége mérlege: 1 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérem!

Az U20-as Eb-bronzérmes Halidov Gamzatgadzsinak szurkolhattunk az elmúlt héten elsőként, hiszen a magyar válogatott színeiben szőnyegre léphetett a zágrábi felnőtt Európa-bajnokságon.

Halidov a szabadfogású 61 kilogrammosok között hozta is első mérkőzését a moldovai Chichioival szemben, ám a negyeddöntőben sajnos kikapott a későbbi bronzérmes grúz Partenadzétől, így kénytelen volt beérni a nyolcadik helyezéssel.

Szombaton ketté szakadt kicsit csapatunk, hiszen volt, aki Zalaegerszegen, volt aki az ország másik felén, Orosházán volt érdekelt hazai porondon.

Az Egerszegi leánybajnokságon mindkét korosztályban érdekelt volt szakosztályunk. A fiatalabbaknál, a diák II-eseknél Somogyi Alma révén szereztünk szépen csillogó ezüstérmet, míg az idősebbeknél, a diák I-eseknél Molnár Tamara és Hattinger Julianna állhatott fel a dobogó második fokára.

Leánybajnokságon elért eredményeink:

Diák II-es korosztály:
42 kg: 2. Somogyi Alma

Diák I-es korosztály:
35 kg: 5. Varga Daniella
50 kg: 3. Molnár Tamara
54 kg: 2. Hattinger Julianna

Eközben Orosházán az idei második U20-as válogatóversenyre került sor, amelynek női versenyében Matyi Vivien is esélyesként lépett szőnyegre, csakhogy ellenfele nem volt, így gyakorlatilag mérkőzés nélkül nyerte meg az 53 kilogrammosok versenyét.

U20-as eredményünk:
53 kg: 1. Matyi Vivien

Mivel az orosházi megmérettetésen kötöttfogású mérkőzések nem került kiírásra, ezért szakág erzsébeti srácai a csehországi Chomutovba utaztak nemzetközi versenyre, ahol végül a 77 kilogrammos Kovács Olivér tudott csak pontszerző, ötödik helyezést elcsípni.

Chomutovban elért eredményeink:
77 kg: 5.  Kovács Olivér
Kiesett: Olasz Bende (60 kg), Mányik Dávid (63 kg), Takács Zsolt (67 kg).

Megjelent: 118 alkalommal