4 éves az ESMTK Birkózó Szakosztálya

 2010. január 6-án volt 4 éves az Erzsébeti Birkózó Szakosztály. Több mint 1000 érem, magyar, diákolimpiai és Budapest bajnokok sokasága.

 2006. január 6-án alakult újjá az Erzsébeti Spartacus Birkózó Szakosztálya. Ez alkalomból látogattuk meg a Losonczi Ottót, a szakosztály elnökét.

- Hogyan értékeli az elmúlt négy évet?

- Őszintén megmondom, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz, de mindenért, így a sikerért is meg kell szenvedni. Iszonyatosan sok munkát és energiát fektetünk be edzőtársaimmal és a szülőkkel együtt.

- A sok munkának vannak kézzelfogható eredményei?

- Természetesen, vannak. A szakosztály négy éve alakult, de versenyezni csak 3 éve kezdtünk el járni. Ez idő alatt 110 versenyen vettünk részt, és pontosan 1012 érmet gyűjtöttünk össze. Nagyon fontos, hogy 4 év után is az aranyérmek vezetnek: 383 aranyat, 325 ezüstöt és 304 bronzérmet hoztunk el a versenyekről. A kemény és kitartó munka meghozta a gyümölcsét, magyar bajnokok, diákolimpiai bajnokok és rengeteg Budapest bajnokkal büszkélkedhet szakosztályunk.

- Hány gyerekkel érték el ezt a szép eredményt?

- A szakosztály jelenlegi létszáma 65 fő, közülük 45 fő jár rendszeresen versenyekre is.

- Amióta megalakult a szakosztály, hány gyerek hagyta abba a birkózást?

- Amikor megalakult a szakosztály 25-30 gyerek jött le edzésre. Természetesen a gyengébbek 3-4 edzés után abbahagyják, de az alapító tagok közül a mai napig 16-an járnak rendszeresen edzésre, ők alkotják a szakosztály motorját.

- Négy év alatt biztosan sok tapasztalatot és rutint szereztek. Könnyebb, mint kezdetekkor?

- Az igaz, hogy rengeteg rutint és tapasztalatot szereztünk, de szó sincs arról, hogy könnyebb lenne. Minél jobban haladunk előre, annál nehezebb. Néha úgy érzem egy nehéz verseny után, hogy semmit nem tudunk. Aztán még elszántabban, még keményebben edzünk, és az eredmények jönnek. A korcsoport- és súlycsoportváltások komoly kihívások a gyermekek és az edzők számára is.

- Igaz az, ha egy birkózó egyszer jól teljesít, az a továbbiakban is dobogós helyezést fog elérni?

- Ez sajnos nem így van. Amikor a gyerekek kor- és súlycsoportot váltanak, sokszor ér minket meglepetés. Erre a legjobb példa a tavalyi év, ahol a magyar bajnokaink az év első felében vereségeket szenvedtek el. Év végére sikerült azért felzárkóznunk és egy magyar bajnok második és egy magyar bajnoki harmadik helyezést elérnünk.

- Milyen a hangulat a szakosztályban? Hogy érzik magukat a gyerekek?

- Én úgy gondolom, hogy jó a hangulat és a gyerekek nagyon jól érzik magukat, hiszen a tavalyi évben nem toboroztunk gyerekeket és közel 20-an csatlakoztak hozzánk.

- Milyen az edzői stáb? Hányan foglalkoznak a gyerekekkel?

- Velem együtt heten foglalkozunk a gyerekekkel. Szerintem a magyar birkózásban a legegységesebb edzői stábbal az ESMTK Birkózó Szakosztálya rendelkezik. Ennek köszönhetőek az eddig elért sikereink.

- A szülők hogy viszonyulnak a szakosztályhoz?

- Nagyon jó a szülői háttér is, a szülők látják azt, hogy itt minden a gyerekekről szól, és mindent a gyermekeink sikerei érdekében teszünk. Szülők nélkül a mai puhány gyerekek ezt a sportágat nem tudnák csinálni. Sajnos ez be is bizonyosodott, hiszen a tavalyi évben abbahagyta egy tehetséges birkózónk az edzéseket. Több mint 3 év munkáját hagyták ő és a szülei kárba veszni. A szülők nem kísérték el versenyekre fiúkat, így a gyerek se örömében, se bánatában nem osztoztak. A mai világban sok szülőnek az a legegyszerűbb, ha a gyerek leül a számítógép elé, néz ki a fejéből és ütögeti a billentyűt. A gyerek ilyenkor nem kérdezősködik, nem zavarja a szülőt, nem csavarog, csak szép lassan leépül a játékok szintjére. Nyugodtan ki merem jelenteni, habár a számítógép nagyon fontos és kell is a gyereknek, de ha ezt nem tartják szigorú korlátok között, mérhetetlen károkat okoz mind a gyereknek, mind pedig a sportnak.

- Mit tehet az edző, ha egy tehetséges gyerek abbahagyja a sportot?

- Szerintem a mai magyar birkózásban nálunk vannak a legjobb körülmények. Az önkormányzat és az iskola is maximális támogatást nyújt számunkra. Nincsenek anyagi gondjaink, és a kemény munka mellett rengeteget szoktam beszélni a kamaszodó, serdülő fiúkkal, hogy érezzék a törődést. Elvittük őket a mogyoródi Aquaparkba, az újpesti Aqua-Worldbe és odafigyelünk a tanulmányaikra is. Meg lehet, hogy az a baj, hogy néhány gyerekkel többet foglalkozunk, mint a saját szülei.

- Tavaly, december 21-én tartották meg karácsonyi rendezvényüket. Hányan vettek részt rajta?

- Szülőkkel, edzőkkel együtt több, mint 130-an voltunk. Megtisztelt bennünket Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere, valamint Harót János, az ESMTK elnöke. Nagyon meghitt és szép karácsonyi ünnep volt. Itt adtuk át az elismeréseket. Gyermek korosztályban Kreisz Ádám, Szőke Alex, Bak Gergely, Kurinka Martin, diák II-es korosztályban Balogh Miklós, Ladányi Dániel, Mester Milán, diák I-es korosztályban Gazdag Mátyás, Racolta Eduard, Szabó Dávid, serdülő korosztályban Balogh Sándor, Bakos Attila, Kurinka Richard, Starosciák Tamás és Losonczi Ottó részesültek szorgalmas, kiemelkedő munkájukért elismerésben. A tavalyi év legeredményesebb birkózója legkisebb fiam, Losonczi Dávid lett, aki több mint két éve őrzi veretlenségét. A díjátadást követően ünnepi vacsorát fogyasztottunk el, a szülők és gyerekek együtt, igazi felhőtlen mulatozásba csaptak.

- Hogyan indult a 2010-es év?

- Mivel a tavalyi évben rengeteget versenyeztünk, hagytuk a gyerekeket a téli szünetben pihenni. Ezért kicsit nehezen indult a január és korán jöttek az első versenyek is. Január 15-én grundbirkózáson vettünk részt, ahol csapatunk első helyezést ért el, így iskolánk nyerte a Budapest bajnoki címet. 16-án Érden versenyeztünk. Ekkora versenyen a három év alatt még nem voltam. 64 csapat vett részt, és 592 induló volt. Mi 28 fővel indultunk. 4 aranyérmesünk lett: Losonczi Dávid, Ladányi Dániel, Bakos Attila és Balogh Sándor személyében, 3 második és 7 harmadik helyezést is elhoztunk. Csapatbajnokságban a 64 csapat közül sikerült elhódítanunk a 3. helyezést. A nagy rivális Vasas és Tát csapatát ismételten magunk mögé utasítottuk.

- Akkor elmondhatjuk, hogy ez az év nagyon jól indult?

- Így is mondhatjuk, de a diák I-es korosztályban döntőbe vártam a csapatunkat, de csak 7. lettünk, ami viszont pozitív, hogy a serdülő korcsoportban 4. helyezést értünk el. Hozzá kell tenni, hogy sok súlycsoportban 2 évvel idősebb versenyzők ellen birkóztunk.

- Az előző évek alapján mégis milyen évre számít?

- Nagyon nehéz évünk lesz, de bízom benne, hogy sikerül a tavalyi eredményeket felülmúlni, és még jobb eredményeket elérni. Így megyünk le edzőtársaimmal minden nap, minden egyes edzésre.

Várunk minden gyereket 6-15 éves korig, aki szeretne egy jó közösséghez tartozni, és várjuk azokat az iskolakezdő, fiúkat-lányokat, akik szeretnének egy nagyon szuper birkózó sportosztályba járni.

HIDD EL, TE IS LEHETSZ OLIMPIKON, MINDEN FEJBEN DŐL EL!

2010. első hétvégéjén kis birkózóink 27 éremmel gazdagították az ESMTK gyűjteményét. Pénteken, 2010. január 15-én grundbirkózáson vettünk részt, ahol csapatunk a legjobb grundbirkózó csapatnak bizonyult: 13 versenyzőnk aranyéremmel tért haza. Másnap, szombaton Érden birkóztunk, ahol 14 érmet sikerült begyűjtenünk: 4 aranyat, 3 ezüstöt és 7 bronzérmet.

SERDÜLŐ KÖTÖTTFOGÁSÚ MAGYAR BAJNOKSÁG- 2009. NOVEMBER 14.

MEZŐHEGYES- 2009. NOVEMBER 14.

ÚJHARTYÁN- 2009. NOVEMBER 15.

 A serdülő Magyar bajnokságon sajnos nem sikerült dobogós helyet elérnünk, sajnos a sorsolás sem kedvezett nekünk. Tavalyi magyar bajnokunk, Losonczi Ottó, aki 52 kg-mal mért be, nem tudta felvenni a versenyt a 6-7, esetenként 8 kg-t fogyasztó versenyzőkkel. Ugyanez mondható el a 72 kg és 78 kg-ban induló versenyzőinkről is. 66 kg-ban a tavalyi magyar bajnokunk, Balogh Sándor bokasérülése miatt nem tudott maximális teljesítményt kihozni magából, így a nap mérlege három darab 2-2 pontot érő ötödik helyezés.

Ugyanezen a napon diák I-II. és gyermek korosztályunk Mezőhegyesen vett részt, ahol szép eredményekkel büszkélkedhetünk. Szakosztályunk 11 fővel indult, és 11 éremmel tért haza. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak birkózóink.

Aranyérmeseink:

  • Pürha Zoltán
  • Bak Gergely
  • Szőke Alex
  • Balogh Miklós
  • Ladányi Dániel
  • Urbán Ádám
  • Rüch Richard

Ezüstérmeseink:

  • Takács János
  • Racolta Eduárd

Bronzérmeseink:

  • Kóczé Károly
  • Tösmagi Attila

A szombati mezőhegyesi verseny után újabb akadály leküzdését vettük célba. Újhartyánban 15 fővel indultunk, melyből 11 gyermekünk lett érmes:

Aranyérmesek:

  • Mester Milán
  • Losonczi Dávid
  • Ladányi Dániel
  • Szőke Alex
  • Kóczé Károly
  • Pürha Zoltán

Ezüstérmes:

  • Kreisz Ádám

Bronzérmesek:

  • Bak Gergely
  • Borszuk Gergő
  • Balogh Miklós
  • Hussein Ádám

Losonczi Dávid diák II. korcsoportban indult, ahol jól vette az akadályokat és magabiztosan küzdött. A gyerekeken látszódott az előző napi mezőhegyesi versenyzés, s némelyikük fáradtan birkózott, ami az eredményen is meglátszik. Ennek ellenére szép eredményt sikerült elérnünk, sőt csapatszinten sikerült az első helyet megszerezni.

TÚRKEVE- 2009. NOVEMBER 7.

 Túrkevén diák II és gyermek korosztályban képviseltük magunkat, ahol szép eredményeket értünk el. Gyermek korosztályunk továbbra is kirobbanó formában van.

Első helyezést értek el:

  • Balogh Miklós
  • Ladányi Dániel
  • Losonczi Dávid

 Harmadik helyezést értek el: 

  • Bak Gergely
  • Kóczé Károly
  • Szőke Alex

 Szőke Alex, akit eddig gyermek korosztályban indítottunk minden versenyen, most diák II-ben képviselte szakosztályunkat, ahol a döntőig mindenkit technikai tussal vert. A döntőben is 5-0-ra vezetett, de sajnos egy elkapkodott vasgyári fogásba belefogták, így sajnos második lett. Szintén diák II-es korcsoportban indult Bátor Márk is, aki szép eredményeket ért el hosszú kihagyása után.

Diák I. korcsoport- Magyar Bajnokság- 2009. november 7.

 

November 7-én került megrendezésre a Diák I-es korcsoportban a magyar bajnokság, ahol elvárásainknak megfelelően végeztünk. Szabó Dávid diákolimpiai győzelme után megszerezte a Magyar bajnoki címet is. Gazdag Mátyás második helyezést ért el, Rück Richard a dobogó harmadik fokára állhatott fel, Urbán Ádám és Racolta Eduárd pedig a még pontot érő ötödik helyen végeztek. Összesen 19 pontot sikerült gyűjtenünk a versenyen, ami nagyon szép eredmény. Bízunk benne, hogy a hátralévő Magyar Bajnokságon is ilyen szép eredményeket fogunk elérni.