Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, mint az ESMTK Birkózó Szakosztályának elnöke és alapítója. 1967-ben születtem Pesterzsébeten, három nővéremmel a kerületben nőttünk fel, középiskolai tanulmányaimat azonban már a IX. kerületben végeztem.
A birkózó sport iránti szeretetem gyerekkoromban kezdődött. Néhány évig a Ferencvárosi Torna Clubban birkóztam. 12-14 évesen elvesztettem édesapámat és édesanyámat, ami miatt az élet új kihívások elé állított. Abba kellett hagynom a birkózást, de már akkor hasznosítottam a birkózó sportágban megszerzett tudásomat. Megtanultam küzdeni, és azt, hogy soha nem adhatom fel. Büszkén gondolok vissza ezekre az időkre, hiszen ez indított el azon az úton, ahol ma már sikeres vállalkozónak mondhatom magam. 1997-ben a XX. kerület legnagyobb kitüntetését vehettem át, Pesterzsébet Díszpolgára lettem.
A mai napig Erzsébeten élek feleségemmel és három fiammal. Ahhoz, hogy a munkában és a sportban is sikeresnek mondhassam magam, nagyon fontos szerepet játszik a harmonikus családi háttér, amit feleségem és fiaim biztosítanak számomra.
2005-ben úgy döntöttem, hogy szeretnék ismét a birkózás közelébe kerülni, ezért Harót Jánossal való hosszas egyeztetés után 2006-ban újra megalapítottam az ESMTK Birkózó Szakosztályát, ami mára már közel 200 egyesületi taggal rendelkezik. Gyerekeim a szakosztály megalakulása óta tagjai az egyesületnek.
2011-ben kezdeményezésemre, támogatásommal, valamint Dr. Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter és Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere támogatásával megépítettük a nemcsak Magyarországon, hanem Európában is egyedülálló sportcsarnokot. A Kruj Iván Sportkomplexum ünnepélyes átadásán Dr. Hegedüs Csabától, a Magyar Birkózó Szövetség egykori elnökétől a Birkózás Aranykeresztje kitüntetést vehettem át.
2012-ben a Budapesti Birkózó Szövetség a „Budapesti Birkózásért” végzett munkámért emlékplakettel jutalmazott.
2013-ban szakedzői képesítést szereztem, melynek birtokában még nagyobb tudással, és az évek múlásával egyre több tapasztalattal a hátam mögött tudok segíteni a gyermekeknek.
Szívügyemnek tekintem a család nélkül, nevelőotthonban élő gyermekek életének jobbá tételét. Támogatom, hogy egy jó közösségben, „családban” nőhessenek fel, és a keresztény értékrendet gyakorolva teljes értékű tagjaivá válhassanak társadalmunknak.
A 2010/2011-es, 2014/2015-ös, 2016/2017-es, 2018/2019-es, 2020/2021-es és 2022/2023-as tanévekben elindított sportosztályok sikerein felbuzdulva, az ESMTK Fitness Szakosztályának vezetőedzőjével, Kaizinger Ágnessel karöltve elindítjuk hetedik sportosztályunkat a 2024/2025-ös tanévben, ahova minden kis iskolakezdőt szeretettel várunk!