A 2021-es év, mint az élet minden más területén, a sportban és azon belül a birkózásban is a koronavírusról szólt. Egy nagyon csonka szezont tudhatunk magunk mögött, sajnos a tervezett versenyeknek csak a töredéke került megrendezésre, így Szakosztályunk sportolóinak esélyük sem volt a korábbi évek kimagasló eredményeit megismételniük, pedig 2021-ben is minden esélyünk megvolt arra, hogy sikertörténetünk tovább folytatódjon. Sajnos 2021-ben sem tűnt el a vírus, továbbra is velünk maradt, így májusig nem tudtak birkózóink hazai versenyeken részt venni.

2021.11.29. – Az év utolsó versennyel teli hétvégéjén sem unatkoztak szakosztályunk birkózói. A kadetok Kaposváron, a szabadfogású és női országos bajnokságon, míg az egyetemisták Egerben, a kötött- és szabadfogású, valamint női országos bajnokságon jeleskedtek. A hétvége mérlege: 3 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem!

2021.11.21. – Fantasztikus versenyt tudhat maga mögött utánpótláscsapatunk, hiszen három országos bajnoki címet is szerzett a serdülő kötöttfogású magyar bajnokságon, Zalaegerszegen. A hétvége mérlege: 3 arany-, 4 bronzérem!

2021.11.21. – Remekül hajráztak szakosztályunk idősebb versenyzői, előbb Szőke Alex szerzett ezüstérmet az oslói felnőtt világbajnokságon, majd Losonczi Dávid lett második helyezett a belgrádi U23-as vébén. Őket ünnepeltük közösen.

2021.11.15. – Két hazai versenyen képviseltették magukat szakosztályunk birkózói november közepén. A hétvége mérlege: 14 arany-, 6 ezüst- és 11 bronzérem!

Közelgő események

Nincsenek események

Hírlevél

Szeretnél a fontosabb hírekről, eseményekről informálódni? Iratkozz fel hírlevelünkre!