U23-as vb-válogató és területi verseny az országos bajnokságra

Két versenyen voltunk érdekeltek október 14-én és 15-én. Szombaton Szigetszentmiklóson, az U23-as kötött- és szabadfogású világbajnoki válogatón vettünk részt és értünk el remek sikereket, majd vasárnap hazai környezetben, a területi bajnokságon szerzett harminckettő éremmel tettük csodássá a hétvégét.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) idei határozata szerint 2017-től U23-as világbajnokságot is rendeznek a korosztálynak. Ennek köszönhetően a magyar szövetség úgy döntött, hogy esélyt ad azoknak a versenyzőknek is, akik az év eleji, szombathelyi Európa-bajnokságon nem jutottak válogatottsághoz. Vb-válogatót írtak ki kötött- és szabadfogásban, leszámítva azt a súlycosportot, ahol magyar Európa-bajnokot ünnepelhettünk márciusban.

Az “amerikai rendszerben” lebonyolított válogatón természetesen szakosztályunk is jelen volt. Néhány versenyzőnk a címeres mezért küzdött, míg a többiek a válogatottságukat igyekezték megvédeni. 

Kötöttfogásban Losonczi Ottónak akadt kihívója, a monori Balatoni Bence igyekezett a 66 kilóban megfosztani a címeres meztől büszkeségünket, de hiába, Ottó mindkét mérkőzésen meggyőző birkózással verte őt meg. Ugyancsak ebben a szakágban, a 80 kilogrammosoknál Nagy Péter aratott hasonló sikert, dorogi riválisát, Vitek Dáriuszt nagy fölénnyel győzte le mindkét összecsapásuk során.

Szabadfogásban nem voltak számunkra izgalmas mérkőzések, hiszen a 86 kilogrammos Tóth Bendegúz ellen visszalépett csapattársa, Nagy Péter, míg a 125 kilóban Atkári Tamás megsérült a szigetszentmiklósi Nagy Miály ellen, ezzel kénytelen volt felhagyni a küzdelemmel.

Akárcsak a szombathelyi Európa-bajnokságon, így a novemberi, lengyelországi U23-as világbajnokságon is három pesterzsébeti birkózó képviselheti hazánk és szakosztályunk színeit!


Az U23-as válogató mellett szintén fontos eseménynek számított a Kruj Iván Sportcsarnokban lebonyolított diák I-II és serdülő területi szabadfogású bajnokság. A hazai rendezésű viadalon több, minnt negyven birkózóval vettünk részt és igyekeztünk kiharcolni az országos bajnokságokra való feljutást. Ez legtöbb versenyzőnknek sikerült is, ehhez persze elengedhetetlen volt, hogy a Budapest bajnokságon jó teljesítményt nyújtsanak a mérkőzések során.

Szakosztályunkban végül 16 arany-, 7 ezüst- és 9 bronzérem született. A szépen csillogó érmeknek és a rengeteg negyedik és ötödik helyezésnek az összesített csapatpontversenyben is az élen végeztünk, megelőzve a második Ferencvárost és a harmadik Kertvárost.

Aranyérmeseink: Zsitovoz Petro (diák II, 29 kg), László Mózes (diák II, 32 kg), Felkai Bendegúz (diák II, 38 kg), Kosovics Márton (diák II, 50 kg), Barta Dominik (diák II, 54 kg), Máltsik Zsombor (diák II, 58 kg), Nagy Gergely (diák II, 63 kg), Kis Mátyás (diák II, 69 kg), Fige Levente (diák I, 29 kg), László Mózes (diák I, 32 kg), Takács Zsolt (diák I, 42 kg), Nagy Márton (diák I, 58 kg), Németh Milán (serdülő, 54 kg), Tösmagi Attila (serdülő, 58 kg), Birtalan Bendegúz (serdülő, 76 kg), Mohl Richárd (serdülő, 100 kg).

Ezüstérmeseink: Olasz Bende (diák II, 32 kg), Kovács Barnabás (diák II, 38 kg), Felkai Bendegúz (diák I, 38 kg), Mányik Dávid (diák I, 42 kg), Bucioca André (diák I, 50 kg), Ónodi Sándor (diák I, 76 kg), Takács Zsolt (serdülő, 42 kg).

Bronzérmeseink: Fige Levente (diák II, 29 kg), Jász Bálint (diák II, 29 kg), Simon Bence (diák I, 38 kg), Kovács Bence (diák I, 54 kg), Mányik Dávid (serdülő, 42 kg), Matyi Vivien (serdülő, 46 kg), Molnár Botond (serdülő, 63 kg), Ecseki József (serdülő, 69 kg), Kekenj Norbert (serdülő, 76 kg).

Negyedik, ötödik helyezettjeink: Bagoly Bálint (diák II, 32 kg), Szalai Balázs (diák II, 35 kg), Zóka Zétény (diák II, 38 kg), Vincze Benedek (diák II, 42 kg), Kádár Zsombor (diák II, 42 kg), Kornfeld Patrik (diák II, 46 kg), Fábián Barna (diák II, 54 kg), Szalai Márk (diák I, 46 kg), Kosovics Ádám (diák I, 50 kg), Kozma Bálint (serdülő, 54 kg), Kádár Balázs (serdülő, 76 kg).

Kiesett versenyzőink: Kovács Martin (diák II, 38 kg), Bálint Dániel (diák II, 38 kg), Kovács Olivér (diák I, 46 kg), Kosovics Márton (diák I, 50 kg), Mészáros Róbert (serdülő, 63 kg).

Megjelent: 279 alkalommal