Bearanyoztuk az évet, megnyertük az extraliga csapatbajnokságot!

Óriási küzdelmek során, végül meggyőző fölénnyel megnyerte szakosztályunk a 2017. évi felnőtt extraliga csapatbajnokságot Kiskunfélegyházán. Birkózóink esélyt sem adtak ellenfeleiknek, mind az öt mérkőzést megnyerték a visszavágó folyamán!

November ötödike szakosztályunk egyik legszebb vasárnapja a 2017-es évben. Felnőtt csapatunk hátrányból volt képes fordítani ezen a napon és megnyerte az extraliga csapatbajnokságot.

A félegyházi KÉSZ Aréna remek körülményeket biztosított a visszavágó lebonyolítására, ahol a soltvadkertihez hasonlóan, ezúttal is hat csapat küzdött meg egymással körmérkőzéseken. Szakosztályunk a múltkori két döntetlent hamar feledtetni tudta, a Ceglédet 6-2-re, majd a Csepelt 7-1-re verte meg az első két fordulóban. A harmadik és negyedik kör is könnyed győzelmeket hozott, előbb a Ferencvárost, majd a Vasast múlta felül legénységünk 7-1 arányban.

Az utolsó felvonás hozta a nap legjobban várt mérkőzését az addigi első helyezett Pénzügyőr SE ellen. Szakosztályunk edzői remekül taktikáztak az aranyérmet eldöntő mérkőzés előtt, így példuál a 71 kilogrammosok között Losonczi Ottóval ezúttal szabadfogást birkóztattak, amire az ellenfél abszolút nem számított. Ottó aztán hozta is a mérkőzést, sőt, már az első menetben technikai tussal verte meg riválisát.

Rajta kívül az első két kategóriában is remekeltek a fiatalok. Magnucz Richárd gigászi csatában pontozással diadalmaskodott, míg Katona Ádám tus győzelemmel zárta rövidre mérkőzését.

A folytatásban Nagy Mihály látványos szabadfogású birkózással győzött a 80 kilogrammosok között, ezzel már csak egy mérkőzést kellett megnyernünk a hátralevő háromból. A 85 kilóban Kéri Zoltán ezt nem bízta a véletlenre, nagyon nagyot küzdött a PSE birkózójával, végül 4-2 arányban győzött és már szólhattak is a “bajnokcsapat, bajnokcsapat” rigmusok.

Két összecsapás volt már csak hátra, aminek különösebb jelentősége nem volt már, de Tóth Bendegúz végig birkózta és meg is nyerte mérkőzését, míg Majoros Ármin Mózes ellen visszalépett ellenfele. Szakosztályunk tehát 7-1 arányban jobbnak bizonyult a Pénzügyőr SE-nél.

 

Csapatunk bebizonyította, hogy idegenlégiósok nélkül is az ország legerősebb felnőtt csapatával rendelkezik. Megérdemelten vehették át birkózóink az extraliga bajnokcsapatának járó serleget!

Szakosztályunk mérkőzései:

ESMTK - Ceglédi VSE 6-2

Csepeli BC - ESMTK 1-7

ESMTK - FTC 7-1

Vasas SC - ESMTK 1-7

ESMTK - Pénzügyőr SE 7-1

A bajnokcsapat tagjai: Edzők: Kliment László, Losonczi Ottó, Konsztantin Gulevszkij, Nagy József, Mikola Zsitovoz. Versenyzők: Juhász Bence, Magnucz Richárd, Katona Ádám, Balázs Barna, Lagzi Kovács Bendegúz, Mester Milán, ifj. Losonczi Ottó, Nemes Máté, Nagy Mihály, Mohácsi Martin, Horváth Zsolt, Nagy Péter, Losonczi Dávid, Kéri Zoltán, Tóth Bendegúz, Szőke Alex, Starosciák Tamás, Majoros Ármin Mózes, Mertse Ádám.

 

Megjelent: 316 alkalommal