Területi bajnokságokon és Kecskeméten gyűjtöttünk érmeket

2017.06.06. - Június első hétvégéjén nem csak a magyar szövetség versenynaptárjában, hanem a meghívásos versenyek között is képviseltette magát szakosztályunk. A Budapest területi kötöttfogású csapatbajnokságok mellett a kecskeméti Hírös-kupán is jelen voltak fiataljaink. A csapatbajnokság mérlege: 1 arany- és 1 bronzérem, míg az egyéni versenyé: 16 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzérem!

 

 

 

A Vasas-edzőcsarnokában került lebonyolításra a 2017. évi Budapest területi kötöttfogású csapatbajnokság. A fiatalok diák és serdülő korosztályban küzdhettek meg egymással, ahol komoly tét forgott kockáni, hiszen mindkét korosztályban négy-négy csapat szerzett indulási jogot az országos döntőre.

 

Szakosztályunk birkózói mindkét korosztályban igyekeztek kvalifikálni magukat a miskolci fináléra. A diákoknál hét csapat közül az első helyen zárt alakulatunk, megelőzve többek között a Vasast és az FTC-t is. A serdülők között ezúttal viszont nem sikerült megszerezni az aranyérmet, a Csepel és a Kertváros mögött hat csapat közül a harmadik helyen zártak fiataljaink.

 

Diák csapatunk tagjai: Fige Levente, Jász Bálint, Farkas Zsombor, Zhytovoz Petro, László Mózes, Olasz Bende, Szalai Balázs, László Nikolett, Kovács Barnabás, Felkai Bendegúz, Zóka Zétény, Kovács Olivér, Barna Dávid, Kosovics Márton, Kovács Bence, Barta Dominik, Máltsik Zsombor, Nagy Gergely, Kis Mátyás.

 

Serdülő csapatunk tagjai: Mányik Dávid, Simon Bence, Takács Zsolt, Bucioaca André, Matyi Vivien, Kozma Bálint, Rézműves Milán, Németh Milán, Nagy Márton, Mészáros Róbert, Molnár Botond, Ecseki József, Ónodi Sándor, Birtalan Bendegúz, Kekenj Norbert.

 

A diák és serdülő országos csapatbajnoki döntőt június 10-11-én rendezik majd meg Miskolcon. Mindkét korosztályban 19-19 csapat képviselteti majd magát, köztük természetesen az ESMTK is.

 

 

Ugyancsak június első hétvégéjére kapott szakosztályunk meghívást a kecskeméti Hírös-kupára. Az utánpótlás megmérettetésen százhetven sportoló próbált szerencsét, köztük huszonhat erzsébeti versenyző, akik igencsak kitettek magukért. A mieink közül többen is nagyon bátor, bíztató teljesítményt nyújtatottak a szőnyegen. Végül tizenhat aranyérem mellé hét ezüst- és két bronzérem is jutott a mieinknek.

 

Érdekesség, hogy a meghívásos verseny során 170 birkózó közül a legtechnikásabb versenyzőnek Felkai Balázst választották, aki ezért különdíjban részesült az eredményhirdetés során.

 

Aranyérmeseink: Zhytovoz Mása (gyermek, 23 kg), Bagoly Boldizsár (gyermek, 23 kg), Zátroch Márk (gyermek, 26 kg), Kerecsanin Mátyás (gyermek, 29 kg), Perényi Barnabás (gyermek, 32 kg), Segyó Marcell (gyermek, 32 kg), Kiss Levente (gyermek, 35 kg), Szabó Borisz (gyermke, 36 kg), Kmeth Zalán (gyermek, 38 kg), Soltész Patrik (gyermek, 38 kg), Kertész Dominik (gyermek, 42 kg), Gelányi Huba (gyermek, 42 kg), Gehauzer Bendegúz (gyermek, 19 kg), Felkai Balázs (gyermek, 26 kg), Kovács Martin (diák II, 38 kg), Fábián Barna (diák II, 50 kg).

 

Ezüstérmeseink: Viklárik Dominik (gyermek, 23 kg), Sánta Levente (gyermek, 26 kg), Zalányi Botond (gyermek, 26 kg), Borsos Máté (gyermek, 26 kg), Horváth Botond (gyermek, 26 kg), Balogh Bence (gyermek, 38 kg), Takács Balázs (gyermek, 24 kg).

 

Bronzérmeseink: Berger Bendegúz (gyermek, 32 kg), Hegyi Sebestyén (gyermek, 20 kg).

 

Kiesett versenyzőnk: Bagoly Bálint (diák II, 35 kg).

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL

Megjelent: 629 alkalommal