Elekes Emesét és Szőke Alexet is elismerték a kerületben

2017.05.16. - Két kiváló utánpótlás versenyzőnk, Elekes Emese és Szőke Alex is jelen volt a május 15-én megrendezésre kerülő XX. kerületi sportgálán, ahol a térség legeredményesebb sportolóit díjazták. Mint ismeretes, két kadet korú birkózónk nem mindennapi eredményeket zsebelt be az elmúlt esztendőben.

 

 

A Csili Művelődési Közont Színháztermében lebonyolított eseményen méltán dicsérték tehetségeinket, hiszen 2016-ban a legeredményesebb ifi versenyzők lettek nem csak klubunkban, hanem az egész országban.

 

 

Elekes Emese:

Elekes Emese 2014 óta birkózik az ESMTK Birkózó Szakosztályánál. Az elmúlt években 6 Magyar Bajnoki címet szerzett az ESMTK-nak. A 2016-os év nagyon jól kezdődött számára, hiszen Ausztriában, Romániában is nemzetköz versenyt nyert, míg Németországban a dobogó harmadik fokára állhatott. A tavalyi évben történelmét írt a Birkózó Szakosztálynál, hiszen ő volt az első versenyző, aki világversenytől aranyéremmel tért haza. A svédországi Kadet Európa-bajnokságon magabiztosan utasította maga mögé ellenfeleit, 5 mérkőzésén 33 akciópontot szerzett, míg rajta egyet sem tudtak végrehajtani ellenfelei. Az Európa-bajnokságot követő grúziai világbajnokságon szintén dobogóra állhatott, a harmadik helyen végzett. Emese az ESMTK Birkózó Szakosztály nagy reménysége, akiről reményeink szerint még sokat fogunk hallani a későbbiekben. 

 

Szőke Alex:

Szőke Alex az ESMTK Birkózó Szakosztály újraalakulása óta a Szakosztály sportolója. Gyermekkora óta halmozza a sikereket, az elmúlt 11 évben nagyon alázatos, példamutató munkát tanúsított az edzéseken, aminek meg is lett az eredménye, hiszen pályafutása első érme világversenyről rögtön egy világbajnoki aranyérem lett. Alex az ESMTK Birkózó Szakosztályánál eddig 12 Magyar Bajnoki és 10 Diákolimpiai bajnoki címet szerzett, valamint tizenháromszoros Budapest-bajnoknak mondhatja magát. Pályafutása során eddig összesen 137 érmet szerzett, melyek közül 112 arany, 13 ezüst és 12 bronz. A tavalyi évben több nemzetközi versenyen vett részt, Ukrajnában, Horvátországban, Romániában és Szerbiában is a dobogó legfelső fokára állhatott, míg Törökországban a korosztálya nemzetközi versenyén harmadik helyen végzett. A tavalyi év legkimagaslóbb eredménye a grúziai Világbajnokságon szerzett aranyérme. Amit Grúziában mutatott, az hatalmas teljesítmény, hiszen Magyarországnak 18 éve nem volt világbajnoka ebben a korosztályban. Alex jó eséllyel pályázik arra, hogy idén is ő legyen a kadet korcsoport 85 kg-os válogatottja és képviselhesse hazánkat és az ESMTK-t a világversenyeken.

 

 

Megjelent: 1523 alkalommal