Losonczi és Nagy is U23-as bajnok, Sleisz bronzérmes Klippanban

2017.02.20. - Ismét remek hétvégét zártak birkózóink. A mogyoródi U23-as kötöttfogású országos bajnokság mellett a svédországi Klippanban is szőnyegre lépett ESMTK-s birkózó, mindkét helyszínen nagyon fontos győzelmek, és szép eredmények születtek. A hétvége mérlege: 2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem!

 

 

A hagyományokhoz híven, idén is a Mogyoródi KSK Birkózó Szakosztálya rendezhette meg az U23-as kötöttfogású országos bajnokságot, ahol természetesen szakosztályunk is jelen volt, méghozzá hét fővel próbált szerencsét.

 

Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is aranyérmet tudott nyerni a 66 kilogrammosok között junior Eb-ezüstérmesünk, Losonczi Ottó, valamint a 80 kilogrammosok között, a junior vb-harmadik Nagy Péter is. Ottónak a tíz fős súlycsoportban igencsak neki ugrottak, de válogatott birkózónk állta a sarat, szó szerint a vérét adta azért, hogy idén is a dobogó tetejére állhasson a bajnokság során. Az egykoron dorogi, most már Honvédos Tóth Martin elleni mérkőzésen Ottó szeme alatt és az orrán is csúnyán felrepedt a bőr, így többször is ápolásra szorult mérkőzésein, sőt a döntőre a vérzés csillapításának érdekében egy csinos kis kötést is kapott az arcára. Mint később kiderült, eltört az orra, amiért ezúton is jobbulást kívánunk neki!

Ami a mérkőzések eredményeit illeti, voltak nehéz összecsapásai ifjabb Losonczinak, több alkalommal is hátrányból tudott fordítani, összességében azonban meggyőző sikert aratott Mogyoródon, megérdemelten vehette át a bajnoknak járó díjakat.


A nap másik erzsébeti győztesének, Nagy Péternek is voltak szoros ütközetei, mint példuál a finálé, amit épp csapattársa, jó barátja ellen, Scheicher Tamás ellen birkózott. Nagy küzdelem volt, a mérkőzés azonban értékelhető akciót nem hozott, intésekkel viszont 2-1-s Nagy Péter győzelem született, így az aranyérem az ő nyakába került, Tamás pedig második lett a súlycsoportban.
 

A döntő mérkőzéseken kívül a bronzcsatákon is érdekeltek voltunk. A 98 kilogrammosok között mindkét ágról ESMTK-s versenyző harcolta ki a bronzérmet. Az egyikben Racolta Eduárd remekelt, legyőzte a kadet vb-bronzérmes Kismóni Botondot is, míg a másikon a félig hazai pályán versenyző Mertse Ádám érdemelte ki a dobogó legkisebb fokát.
 

Szakosztályunk a csapatpontversenyben is előkelő helyen, a Budapesti Honvéd SE  mögött a második helyen végzett, ehhez azonban elengedhetetlen volt a 85 kilogrammosok között Starosciák Tamás negyedik, míg a 130 kilogrammosok között Atkári Tamás ötödik helyezése.

 

Aranyérmeseink: Losonczi Ottó (66 kg), Nagy Péter (80 kg).

Ezüstérmesünk: Schleicher Tamás (80 kg).

Bronzérmeseink: Racolta Eduárd (98 kg), Mertse Ádám (98 kg).

Negyedik és ötödik helyezettünk: Starosciák Tamás (85 kg), Atkári Tamás (130 kg).

 

Az idei U23-as kötöttfogású országos bajnokság különösen fontos a versenyzők számára, hiszen március végén, április elején Magyarország rendezi majd meg a korosztály Európa-bajnokságát. Losonczi Ottó és Nagy Péter hatalmas lépést tett afelé, hogy ismét hazai közönség előtt ölthessék magukra a válogatott címeres mezt.

 

A hazai megmérettetés mellett az elmúlt hétvégén is figyelni, követni kellett a nemzetközi versenyeket is. Sleisz Gabriella ugyanis Svédországba utazott, hogy részt vegyen a hagyományos nemzetközi Klippan Lady Open viadalon, ami talán az egyik legerősebb verseny a hölgyeknél.
 

Gabi a 60 kilogrammosok között próbált szerencsét, első mérkőzésén azonban rögtön 6-4-es verséget szenvedett a későbbi ezüstérmes orosz birkózótól. A vigazságon újabb esélyt kapott a javításra, tudott is élni a lehetőséggel, svéd ellenfelét technikai tussal győzte le, következhetett a bronzmérkőzés. Az ellenfél egy fehérorosz versenyző volt, aki szintén szoros küzdelemben kapott ki a döntős orosztól. Várható volt, hogy a Sleisz-fehérorosz meccs sem lesz sétagalop, így is volt, nagyon szoros összecsapást követően Gabi 4-3-ra diadalmaskodni tudott, így az ünnepélyes eredményhirdetés során a dobogó harmadik fokára állhatott fel birkózónk.

 

Megjelent: 783 alkalommal