Huszonhét ESMTK-s érem a területi diákolimpiáról

2017.02.13. - A 2017-es évben a Magyar Birkózó Szövetség feljutásossá tette az országos diákolimpiai döntőn való részvételt. Ennek megfelelően az elmúlt hétvégén országszerte rendeztek területi diákolimpiai bajnokságokat. Szakosztályunknak vasárnap, a budapesti Körcsarnokban bonyolították le a megmérettetést, ahol a hagyományoknak megfelelően ismét komoly létszámmal, negyevenegy fővel vettünk részt. Az elért eredmények magukért beszélnek: 9 arany-, 7 ezüst- és 11 bronzérem!

 

 

Közel kétszáz versenyzőt számláltak február 12-én, a budapesti területi diákolimpián, ahol három korcsoportban küzdhettek meg a fiatalok az országos döntőbe való bejutásért. Szakosztályunk fiataljai közül mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani a szőnyegen. Volt, akinek ez az érem színében is megmutatkozott, ám sajnos voltak olyan birkózók is, akiknek ezúttal nem sikerült dobogóra állniuk.

 

A mieink közül nem talált legyőzőre a birkózók bázisán Fige Levente, Barta Dominik, Kosovics Márton, Nagy Gergely, Takács Zsolt, Ónodi Sándor, Németh Milán, Tösmagi Attila és Mohl Richárd sem. Mind a nyolcan aranyérmet vehettek át súlycsoportjukban az eredményhirdetés során. A győztesek mellett további érmek is születtek szakosztályunk számára. Hatan a dobogó második, míg tizenketten a harmadik fokára állhattak fel. Ötödik helyezett is volt bőven, hiszen négy birkózónk mindössze egy győztes mérkőzéssel maradt le a bronzéremről.

 

Aranyérmeseink: Fige Levente (29 kg), Barta Dominik (50 kg), Kosovics Márton (46 kg), Nagy Gergely (63 kg), Takács Zsolt (38 kg), Ónodi Sándor (69 kg), Németh Milán (50 kg), Tösmagi Attila (54 kg), Mohl Richárd (100 kg).

Ezüstérmeseink: Jász Bálint (26 kg), Zhytovoz Petro (29 kg), Kovács Barnabás (35 kg), Kovács Olivér (42 kg), Nagy Márton (54 kg), Kekenj Norbert (69 kg), Birtalan Bendegúz (76 kg).

 

Bronzérmeseink: Farkas Zsombor (29 kg), Olasz Bende (32 kg), Felkai Bendegúz (38 kg), Vincze Benedek (42 kg), Budai András (46 kg), Máltsik Zsombor (58 kg), Fábián Barna (54 kg), Szalai Balázs (35 kg), Mányik Dávid (38 kg), Kosovics Ádám (50 kg), Kovács Bence (50 kg).

Ötödik helyezett versenyzőink: Weich Marcell (32 kg), Zóka Zétény (38 kg), Kovács Martin (38 kg), Barna Dávid (42 kg).

Kiesett versenyzőink: Lovas Botond (32 kg), Kádár Zsombor (42 kg), Kornfeld Patrik (42 kg), Bucioaca André (46 kg), Kozma Bálint (50 kg), Rézműves Milán (54 kg), Molnár Botond (58 kg), Mészáros Róbert (58 kg), Ecseki József (63 kg), Kádár Péter (76 kg).

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYRŐL

Megjelent: 303 alkalommal