Tóth Bendegúz U23-as országos bajnok lett Szigetszentmiklóson

2017.02.06. - Hat versenyzőnk közül négyen is dobogóra állhattak a 2017. évi U23-as szabadfogású országos bajnokságon, Szigetszentmiklóson. A mieink közül a 86 kilogrammos Tóth Bendegúz meggyőző birkózással szerzett aranyérmet, amivel hatalmas lépést tett a válogatottság felé.

 

 

A válogatott címeres mez idén különösen fontos minden U23-as korú birkózó számára, hiszen március végén Szombathelyen, tehát hazai közönség előtt kerül megrendezésre a korosztály Európa-bajnoksága. Szakosztályunkból többen is jó eséllyel szálltak harcba a bajnoki címekért, közülük ezt azonban csak Tóth Bendegúznak sikerült elérnie.

 

Kadet Európa-bajnoki ezüstérmesünk, junior Eb-ötödik helyezettünk selejtezni kényszerült a súlycsoport alsó ágán a Pénzügyőr SE kadet válogatott birkózójával, Szurovszki Patrikkal szemben. Győzelem után a szintén ESMTK-s Nagy Péter következett, ahol izgalmas, látványos összecsapás során Bende ismét diadalmaskodni tudott. Az aranyéremhez még két győzelemre volt szükség Tóthnak, ezt mindkétszer könnyedén tudta abszolválni, hiszen előbb 10-0-ra, majd 11-0-ra verte meg ellenfeleit, így megérdemelten állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

 

 

Ebben a súlycsoportban végül Nagy Péter a vigaszágon és a bronzmérkőzésen is győzött, bronzérmes lett, akárcsak a 125 kilóban két-két győzelemmel és egy-egy vereséggel Mertse Ádám, valamint Atkári Tamás.

 

Aranyérmesünk: Tóth Bendegúz (86 kg)

Bronzérmeseink: Nagy Péter (86 kg), Atkári Tamás (125 kg), Mertse Ádám (125 kg)

Kiesett versenyzőink: Magnucz Richárd (57 kg), Mester Milán (74 kg)

 

A négy éremnek köszönhetően az ESMTK a csapatpontversenyt is megnyerte, megelőzve a Szombathelyi Haladás VSE-t és a Csepeli BC-t.

 

 

Megjelent: 728 alkalommal