Moszkvában versenyzett ifjabb Losonczi Ottó

2017.01.26. - Szakosztályunk egyik legeredményesebb birkózója, ifjabb Losonczi Ottó az elmúlt hétvégén Oroszországban, az Ivan Poddubny-emlékverseny képviselte hazánk és szakosztályunk színeit. A junior Eb-ezüstérmes kiválóság két mérkőzésig jutott a 66 kilóban, a nyolcaddöntőben búcsúzott a rangos versenytől.

 

 

Immáron 56. alkalommal rendezték meg Oroszországban a felnőtt kötöttfogású Ivan Poddubny-emlékversenyt, ahol ezúttal szakosztályunk birkózója, Losonczi Ottó is harcba szállt. A kora év eleji versenyre Ottó és edzője, Mikola Zsitovoz amolyan tapasztalatszerzésből utazott el, amit sikerült is véghez vinni, hiszen elég ha csak annyit mondunk, hogy a 66 kilogrammos súlycsoportban 6 ország, 31 birkózója szállt versenybe.

 

Ottó selejtezni kényszerült, ellenfele a nála jóval idősebb Rusztam Hucsbarov volt, aki egyébként 2013-ban megnyerte ezt a versenyt. Az összecsapás sokáig kiélezett volt, fej-fej mellett haladtak egymás mellett a versenyzők a pontokat tekintve, a mérkőzés hajrájában Ottó azonban sokkal jobban bírta az iramot, technikai tusig meg sem állt. Továbbjutott, így várhatta a következő ellenfelét, aki szintén egy orosz birkózó volt, Artas Mirzahanjan. Ottó igyekezett a legjobbját nyújtani, győzni azonban most nem sikerült neki, 5-1-re alul maradt ellenfelével szemben, aki aztán nem jutott a döntőbe, a négy közé 2-0-ra kikapott a későbbi ezüstérmestől. Losonczi Ottónak ezzel véget ért az emlékverseny, a 12. helyen zárt.

 

A verseny összességében tanulságos és fantasztikus volt, hiszen többek között olyan kiválóságok is szőnyegre léptek Moszkvában, mint példuál az olimpiai bajnok Davit Csakvetadze, vagy mint például a világ- és Európa-bajnok Nikita Melynikov is.

 

 

Megjelent: 547 alkalommal