Losonczi Dávid arany-, Szőke Alex bronzérmes Varsóban

2022.07.25. – Szenzáció Lengyelországban! Losonczi Dávid zsinórban negyedik nemzetközi versenyét is megnyerte, míg a vállműtétből visszatért Szőke Alex bronzérmes lett.

Szakosztályunk U23-as vb-ezüstérmes birkózója, Losonczi Dávid továbbra is megállíthatatlan. Róma, Sassari és Madrid után ezúttal Varsóban aratott diadalt.

Dávid a 87 kilogrammosok között átgázolt mindenkin. Az első fordulóban a vb-ezüstérmes svéd Kessidist múlta felül 9-0-ra, majd a kínai Hajtaót és a bolgár Dimitrovot is ugyanekkora fölénnyel győzte le.

A negyedik fordulóban, ami gyakorlatilag az elődöntővel ért fel, a felnőtt Eb-bronzérmes, U23-as világbajnok Lévai Tamás következett. Dávid ezúttal sem vett vissza az iramból, sőt, látványos hátsóalsó emeléssel brillírozott és jutott fináléba.

A döntőben aztán az idei Európa-bajnok, a dán Turpal Bisultanov nem állt ki ellene, ha lehet hinni a híreknek, térdsérülés miatt lépett vissza a mérkőzéstől. Büszkeségünk tehát ismét a dobogó tetején zárt, immáron zsinórban negyedik alkalommal, amivel óriási lépést tett a belgrádi világbajnokságon való részvételért.

Eközben egy súlycsoporttal feljebb, vb-ezüstérmesünk, Szőke Alex is remekül birkózott. Kezdésként egy svédet, majd a tokiói olimpia bronzérmesét, a lengyel Michalikot, valamint a kínai Jiminget is 3-1-es pontozással verte meg.

A döntőbe jutásért aztán jött a vb-címvédő iráni Szaravi, akivel ugyan nagyot küzdött Alex, de sajnos nem tudta legyőzni, 3-2-re kikapott, így maradt a bronzmeccs. A dobogó harmadik fokáért aztán a dán Bakot akciódús mérkőzésen 6-4-re múlta felül és bronzérmes lett.

Dávid és Alex mérkőzései:

1. forduló:
87 kg: Losonczi Dávid – Alex Kessidis (svéd) 9-0
97 kg: Szőke Alex – Aleksandar Stjepanetic (svéd) 3-1

2. forduló:
87 kg: Losonczi Dávid – Csijan Hajtao (kínai) 9-0
97 kg: Szőke Alex – Michalik Tadeusz (lengyel) 3-1

3. forduló:
87 kg: Losonczi Dávid – Joan Dimitrov (bolgár) 9-0
97 kg: Szőke Alex – Li Jiming (kínai) 3-1

4. forduló:
87 kg: Losonczi Dávid – Lévai Tamás 9-0
97 kg: Abdollah Szaravi (iráni) – Szőke Alex 3-2

Bronzmérkőzés:
97 kg: Szőke Alex – Mathias Bak (dán) 6-4

Döntő:
87 kg: Losonczi Dávid – Turpal Bisultanov (dán) (sérülés miatt visszalépett a dán)

Megjelent: 183 alkalommal