Zsitovoz Petro ezüstérmes az U15-ös Eb-n

2022.07.19. – Mása után Petro is dobogóra állhatott a zágrábi U15-ös Európa-bajnokságon!

Újabb Zsitovoz, újabb erzsébeti érem! Szakosztályunk ifjú tehetségei közül Zsitovoz Mária már néhány nappal ezelőtt bronzérmet szerzett a zágrábi Európa-bajnokságon, majd kedden testvére, Petro is dobogóra állhatott a horvát fővárosban, ezüstérmes lett súlycsoportjában.

A kötöttfogású 44 kilogrammos versenyző a selejtezni kényszerült a tizennyolc fős mezőnyben, a lengyel Kosik azonban nem okozott különösebb problémát, sőt, a román Mereuta, majd a bolgár Dimitrov ellen is technikai tussal diadalmaskodott Petya.

Az elődöntő valamivel szorosabbra sikeredett, a lengyelt és moldovait legyőző azeri Amrahovot 6-3-as pontozással győzte le büszkeségünk, végül a keddi döntőben egyetlen ponttal maradt alul az ukrán Matrosszal szemben és ezüstérmes lett.

Szintén jól kezdett egy súlycsoporttal feljebb Olasz Bende is, hiszen előbb a finn Huuhtanent, majd a spanyol Rosado Lopezt is legyőzte, ám a negyeddöntőben 3-1-re kikapott a török Yegintől és mivel ellenfele nem jutott be a fináléba, így kénytelen volt búcsúzni a versenytől.

Eközben a 68 kilogrammos Kovács Barnabás és a 85 kilogrammos Budai András Európa-bajnoksága is idő előtt véget ért Zágrábban, hiszen előbbit ukrán, utóbbit pedig azeri győzte le az első fordulóban és egyikük sem került vigaszágra.

A magyar U15-ös válogatott összesen tizennégy érmet nyert a zágrábi kontinensbajnokságon, szakosztályunk pedig ebből két medállal büszkélkedhet!

293830910 584033373231653 2959378943937964231 n

Megjelent: 199 alkalommal