38 érmet szereztünk szombaton

2022.03.21. – Szakosztályunk múlt szombaton az abonyi diák területi bajnokság mellett a csepeli junior válogatóversenyen is érdekelt volt. A hétvége mérlege: 14 arany-, 8 ezüst- és 16 bronzérem!

Tarjányi Jánosra emlékeztek az abonyi területi bajnokságon, valamint meghívásos gyermek versenyen múlt szombaton. Szakosztályunk természetesen mindegyik korosztályban képviseltette magát, és nem is eredménytelenül.

A gyermekek nagyon ügyesen alkalmazták az edzésen tanultakat és igyekeztek az edzői utasításokat egytől egyig betartani a mérkőzések során. Ennek eredményeképpen összesen 16 érmet gyűjtöttek fiataljaink.

Az eggyel idősebb korosztály, a diák II-esek is megküzdöttek egymással. A mieink itt sem vallottak szégyent, négy súlycsoportban is aranyérmes birkózót ünnepelhettek, sőt, mi több, a 42 kilogrammos győztest, Erszény Csanádot a viadal legtechnikásabb versenyzőjének is megválasztották a szervezők.

A diák I-es kötöttfogású országos bajnokság selejtezőjén is születtek erzsébeti érmek, így a legtöbben be is jutottak az áprilisi döntőre.

Külön megsüvegelendő, hogy a remek egyéni eredményeknek köszönhetően küldöttségünk a csapatpontversenyben az élen zárt!

Gyermek eredményeink:
Aranyérmeseink: Mészáros György (20 kg), Horváth Olivér (22 kg), Kerber Nimród (24 kg), Hluskó Ferenc (25 kg), Marawai Abdullah (33 kg).

Ezüstérmeseink: Molnár Csenge (22 kg), Kovács Bálint (27 kg), Ramyar Daryan Krisztián (28 kg), Molnár Hunor (41 kg), Bogárdi Barnabás (48 kg).

Bronzérmeseink: Sebestyén Dániel (20 kg), Bagoly Benett (27 kg), Marawai Izmael (27 kg), Szathmári Ádám László (27 kg), Varga Dániel (28 kg), Somogyi Alma (28 kg).

Diák II-es eredményeink:
35 kg: 1. Olasz Vencel
42 kg: 1. Erszény Csanád (legtechnikásabb versenyző)
46 kg: 1. Botos Gergely
46 kg: 3. Gerhauser Vilmos
46 kg: 3. Zsiga Ádám
50 kg: 1. Molnár Tamara

Diák I-es eredményeink:
29 kg: 1. Kurdi Dániel
32 kg: 3. Vinklárik Dominik
42 kg: 2. Sánta Levente
46 kg: 3. Bagoly Boldizsár
46 kg: 3. Felkai Balázs
54 kg: 4. Zalányi Botond
63 kg: 2. Antaly Sándor
76 kg: 1. Soltész Patrik
85 kg: 3. Balogh Bence
Kiesett: Horváth Botond (42 kg).

Eközben Csepelen is birkózott az utánpótlás, az U20-as juniorkorosztály a válogatott címeres mezekért szállt harcba idén először. A korosztály egyik legjobbja, Tösmagi Attila ugyan nem állt rajthoz, ennek ellenére is voltak győztes versenyzőink, hiszen a lányoknál Matyi Vivien, a fiúknál pedig Mányik Dávid és Bazsó Adolf sem talált legyőzőre.

Junior kötöttfogású eredményeink:
63 kg: 1. Mányik Dávid
67 kg: 3. Petenykó Viktor
77 kg: 3. Kovács Olivér
97 kg: 3. Rácz Krisztián
130 kg: 1. Bazsó Adolf
Kiesett: Kosovics Ádám (72 kg).

Junior női eredményeink:
53 kg: 1. Matyi Vivien
62 kg: 3. Kellner Laura

Junior szabadfogású eredményeink:
125 kg: 2. Gellén Milán

TOVÁBBI KÉPEK HIVATALOS FACEBOOK-OLDALUNKON

Megjelent: 505 alkalommal