Halidov zárásként ötödik az U23-as vb-n

2021.11.08. – Szakosztályunk ukrán származású versenyzője, a junior Eb-bronzérmes Halidov Gamzatgadzsi az előkelő ötödik helyen zárta a belgrádi U23-as világbajnokságot.

Mint ismert, a kötöttfogású 87 kilogrammos Losonczi Dávid révén fantasztikus ezüstérmes ünnepelhetett szakosztályunk a belgrádi U23-as világbajnokság keddi versenynapján.

A világbajnokság azonban nem ért véget számunkra a hétköznapokban, hiszen Tösmagi Attilán kívül még a szabadfogású 61 kilogrammos Halidov Gamzatgadzsi is szőnyegre lépett.

Gamzat a szombati versenynap során kezdte meg a küzdelmeket, ám sajnos ezen a napon sokáig nem jutott, hiszen rögtön vereséget szenvedett a selejtezőben az Európa-bajnok, vb-bronzérmes örmény Arszen Harutjunjantól.

Az örmény aztán döntőbe jutott, sőt, végül világbajnok lett, így Halidov vasárnap délután a vigaszágon vitézkedhetett. És vitézkedett is, hiszen előbb nagy csatában 4-3-ra legyőzte az U23-as Eb-ötödik német Nico Megerlét, majd 10-6-os pontozásos győzelmet aratott a brit színekben versenyző, orosz származású Muhammad Mokajevvel szemben.

Gamzatgadzsi tehát végig menetelt a vigaszágon és kiharcolta a bronzcsatán való részvételt. Ellenfele a két évvel ezelőtti U23-as Ázsia-bajnokságon bronzérmes kazah Aszil Ajtakin volt, aki ellen másfél perccel a vége előtt még 1-1-gyel vezetett, ám minimális előnyét nem tudta megtartani, hiszen két pontért levitték.Halidov azonban akkor sem adta fel, 3-1-es hátrányban is próbálta a maga javára fordítani a mérkőzést, azonban csak „szépíteni” tudott, 3-3-ra, ami a nagyobb értékű akcióval a kazahnak kedvezett, így Gamzat ötödik lett.

Megjelent: 159 alkalommal