Mozgalmas hétvégén fiataljaink

2021.10.12. – Szakosztályunk diák és gyermek birkózóinak rendeztek versenyt az elmúlt napokban.

Pénteken Abonyban kezdte meg a hétvégét szakosztályunk, hiszen a helyi városi sportcsarnokban bonyolították le az idei diák II-es szabadfogású diákolimpiai bajnokságot, melyen 163 birkózó között 14 erzsébeti is szőnyegre lépett.

A mieink közül ráadásul ketten diákolimpiai bajnoki címet szereztek.

A 29 kilogrammos Kurdi Dániel mindhárom mérkőzésén fölényesen diadalmaskodott. Előbb két technikai tussal jutott a döntőbe, majd ott kétvállal múlta felül szigetvári vetélytársát.

A 46 kilogrammos Felkai Balázs esélyt sem adott riválisainak, mind a négy mérkőzését technikai tussal nyerte meg, eközben összesen 40 pontot szerzett, míg rajta egyetlen egyet sem tudtak csinálni az ellenfelei.

Diák II-es eredményeink:
29 kg: 1. Kurdi Dániel
35 kg: 3. Erszény Csanád
35 kg: 5. Kalina Ádám
46 kg: 1. Felkai Balázs
46 kg: 5. Gerhauser Bendegúz
50 kg: 2. Kovács Márton
63 kg: 3. Kovács György
Kiesett: Koch Máté (32 kg), Hluskó István (35 kg), Váradi-Schüszler Alex (35 kg), Botos Gergely (42 kg), Zsiga Ádám (46 kg), Bak Krisztián (50 kg), Zoltai Alex (50 kg).

Vasárnap az eggyel idősebbek, a diák I-esek, valamint a gyermek korosztályban versenyzők kaptak lehetőséget a bizonyításra. A szigetszentmiklósi területi diákolimpiai bajnokság mellett meghívásos gálát is tartottak a rendezők, utóbbin tizennyolc palántával volt érdekelt szakosztályunk.

Noha az idősebb korcsoportban versenyzők aranyérmet nem tudtak szerezni a területi bajnokságon, a dobogós és pontszerző helyezésen zárók mind bejutottak a kaposvári diákolimpiai döntőbe.

Diák I-es eredményeink:
38 kg: 2. Bagoly Boldizsár
42 kg: 3. Sánta Levente
50 kg: 5. Zalányi Botond
58 kg: 2. Antaly Sándor
63 kg: 3. Kalina Balázs
69 kg: 2. Kertész Dominik
76 kg: 2. Soltész Patrik
76 kg: 3. Kmeth Zalán
Kiesett: Vinklárik Dominik (38 kg), Horváth Botond (38 kg), Hattinger Tamás (54 kg), Balogh Bence (76 kg).

A diákok mellett a gyermekek is odatették magukat a szőnyegen, igyekeztek maradéktalanul végrehajtani az edzéseken tanultakat, valamint betartani az edzők utasításait, tanácsait. Ennek eredményeképpen 10 arany-, 6 ezüst- és 2 bronzérmet nyertek kissrácaink.

Gyermek eredményeink:
Aranyérmeseink: Kovács Bálint, Molnár Hunor, Kispál Igor, Horváth Olivér, Olasz Vencel, Soltész Attila, Gaál Martin, Horváth Lóránt, Ispán Nimród, Mészáros György.

Ezüstérmeseink: Bogárdi Barnabás, Hluskó Ferenc, Sebestyén Dániel, Varga Dániel, Molnár Csenge, Kispál Albu Iván.

Bronzérmeseink: Ramyar Daryan, Szabó Patrik.

FOTÓK A VERSENYEKRŐL HIVATALOS FACEBOOK OLDALUNKON:

Megjelent: 416 alkalommal