Dupláztunk a tatabányai diák II-es bajnokságon

2021.05.24. – Több, mint 50 egyesület közül csak az ESMTK Birkózó Szakosztálya tudott két aranyérmet nyerni a tatabányai diák II-es szabadfogású nyílt országos bajnokságon. A hétvége mérlege: 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem!

Múlt szombaton Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnok adott otthont a 2021. évi diák II-es szabadfogású országos bajnokságnak, amin a területi versenyek eltörlése miatt nyílt bajnokság alakult ki.

Szakosztályunk a közel 200 versenyzőt felvonultató megmérettetésen 15 birkózópalántával állt rajhoz, akik közül öten is éremért birkózhattak súlycsoportjukban.

A dobogó legmagasabb fokára végül két versenyzőnk is felállhatott, Kurdi Dániel a 29, míg Kovács György az 58 kilogrammos súlycsoport bajnoka lett.

Danika esélyt sem adott senkinek, mind az öt mérkőzését magabiztos birkózással, fölényesen nyerte meg, így megérdemelten vehette át az első helyezettnek járó díjat.

Gyurinak a sorsolás úgy hozta, hogy hármat kellett birkóznia az aranyérem megszerzéséhez, dicséretes, hogy a döntőben is technikai tussal bizonyította, hogy ő a súlycsoport legjobbja.

Szakosztályunk a két aranyérem mellett egy-egy ezüst- és bronzérmet is bezsebelt, valamint egy ötödik helyezést is szerzett, ennek eredményeképpen a csapatpontverseny második helyén zárt.

Eredményeink:
29 kg: 1. Kurdi Dániel
42 kg: 2. Gerhauser Bendegúz
42 kg: 3. Felkai Balázs
50 kg: 5. Kovács Márton
58 kg: 1. Kovács György
Kiesett: Koch Máté (32 kg), Váradi-Schüszler Alex (32 kg), Hluskó István (32 kg), Erszény Csanád (35 kg), Kiss Bulcsú (35 kg), Botos Gergely (42 kg), Bak Krisztián (42 kg), Molnár Tamara (46 kg), Zoltai Alex (46 kg), Balog Hunor (69 kg).

Gratulálunk mindenkinek!

Megjelent: 669 alkalommal