Megvan! Megvan! Megvan! Tokyo 2020NE KVÓTA!

2021.05.12. - Szakosztályunk legeredményesebb birkózója, Szőke Alex ismét történelmet írt. Fantasztikus birkózással tokiói olimpiai kvótát szerzett a szófiai világkvalifikációs verseny kötöttfogású 97 kilogrammos súlycsoportjában. Alexnek a versenyt követően hazaérkezésekor óriási fogadtatásban volt része, állva tapsolta őt a kerületi vezetőktől kezdve, a szülőkön és birkózópalántákon át mindenki. Megérdemelte, hiszen ő szakosztályunk első olimpikon birkózója!

Szőke Alex 2006 óta szakosztályunk tagja, néhány hónappal az újraindulásunk után csatlakozott egyesületünkhöz. Rövid idő alatt sikeres versenyzővé vált, sorra nyerte a gyerek, majd a diák II-es versenyeit. Minden korosztályban többszörös magyar bajnoknak, diákolimpiai bajnoknak és Budapest-bajnoknak mondhatja magát.

Öreg barátom – aki már sajnos nincs köztünk – Kruj Iván és Balogh Ferenc kezdett el vele foglalkozni, ők kezdték el csiszolni a csiszolatlan gyémántot. Alex nem csak a birkózásban, hanem az iskolában és a tanulmányaiban is mindig jól teljesített.

Édesapja, Jani, a mai napig minden versenyére elkíséri őt, és a szőnyeg széléről drukkol neki. Szakosztályunkhoz 2008-ban csatlakozott az akkor 26 éves Kliment László, és fiatal edzőként lelkesen vetette bele magát a munkába.

Laci, Kruj Ivántól rengeteget tanult, amit át tudott adni a gyerekeknek, tőlem pedig megtanulta, hogyan kell rendet, fegyelmet tartani, és hogyan kell közel kerülni a gyerekekhez. Alex sikereihez rajtuk kívül hozzájárult Szűcs István, Antaly Sándor, Julio Xique és Zsitovoz Mikola is, akik később csatlakoztak edzői csapatunkhoz. A stáb minden tagja részese szakosztályunk sikereinknek, így Szőke Alex kvótaszerzésének is.

Alex mindig is nyitott volt az újításokra, tisztességgel, becsülettel végezte el a mindennapi munkát. Nem linkeskedett, ha akart valamit, leültünk és megbeszéltük, mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra.

Tíz éves volt a szakosztályunk, amikor Szőke Alex tiszteletére először felcsendült a magyar himnusz, hiszen kadet-világbajnok lett. Ez pont abban az évben volt, amikor súlyos betegséggel kórházba kerültem. Alex győzelme óriási erőt adott nekem.

Idén ünnepeljük 15 éves évfordulónkat. Az elmúlt 15 év nagyon sok nehézséget gördített elénk. Az elmúlt évben óriási csapások értek minket, hiszen elvesztettük két birkózónkat, Varga Nimródot és Tóth Bendegúzt, majd jött a koronavírus, nemrég pedig a szakosztályunk újraalakításában tevékeny szerepet vállaló Kruj Iván hagyott itt bennünket.

Szőke Alex sikerei újra és újra hitet és reményt adnak.

Alexről az egész magyar birkózóközösség példát vehet, hiszen nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is ismertségre és elismerésre tett szert.

Természetesen ezekben a történelmi pillanatokban sem feledkezünk meg azokról, akik ezekhez a sikerekhez akár egy kicsit is hozzájárultak.

Köszönjük a válogatott edzőinek, Struhács Györgynek, Sike Andrásnak és Módos Péternek a felkészítését. Köszönjük Dr. Hiller Istvánnak, aki Oktatási és Kulturális Miniszterként támogatta csarnokunk felépülését. Köszönjük Szabados Ákosnak, Pesterzsébet Polgármesterének, Pesterzsébet Önkormányzatának, és az Önkormányzat Képviselőtestületének, hogy a mai napig segítik, támogatják szakosztályunk munkáját. Köszönjük a támogatást a Gyulai István Általános Iskolának, Balázs Katalin egykori és Lernyei Ákos jelenlegi intézményvezetőnek. Köszönjük Harót Jánosnak, az ESMTK elnökének a támogatását, és mindenkinek, aki egy kicsit is hozzá tudott tenni Alex sikereihez, legyen szó szülőkről, felkészítőemberekről, vagy technikai személyzetről.

Köszönjük a segítséget dr. Kator Miklós sportorvosunknak, aki folyamatosan figyel arra, hogy versenyzőink a legjobb teljesítményt tudják nyújtani. Köszönjük takarítónőnknek, Margitnak, aki biztosítja sportolóinknak, hogy napról napra tiszta körülmények között tudjanak edzeni.Liba Gergő, szakmai referensnek, aki az összes sportolónk ügyes bajos dolgait intézi és Miskó Áginak, aki a sportolók fogadásában, protokoll feladatokban, rendezvények szervezésében veszi ki aktívan a részét.Köszönjük a Szülői Munkaközösség kitartó munkáját, hiszen nélkülük nagyon nehéz lenne közösséget építeni.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük Magyarország Kormányának, hogy a magyar sportot soha nem látott, óriási összegekkel támogatja. Az eredményeink magukért beszélnek, és mindaddig, amíg a szőnyegen győzni tudunk és mi vagyunk a legjobbak, nem számít semmi más!

HAJRÁ, ESMTK BIRKÓZÁS!
HAJRÁ, SZŐKE ALEX!

Losonczi Ottó

 

Megjelent: 274 alkalommal