2019-ben is megtartottuk Családi Sportnapunkat

2019.06.14. - Az iskola befejezése előtti utolsó napon, 2019. június 13-án, szakosztályunk a hagyományoknak megfelelően megtartotta Családi Sportnapját, melyen 150 birkózó és szüleik vettek részt a Kruj Iván Sportcsarnokban.

A rendezvényen tiszteletét tette Szabados Ákos, Pesterzsébet Polgármestere, valamint a XX. kerület Önkormányzatának képviselői. A rendezvényen természetesen a birkózó srácokon kívül az ESMTK Fitnesz Szakosztályának versenyzői is részt vettek. Mind a fitneszes lányok, mind a birkózó fiúk sikeres félévet tudhatnak maguk mögött a sportban és a tanulásban is egyaránt, ezért mindenki számára élvezetes kikapcsolódást jelentett a sportnap.

A rendezvény a terem berendezésével kezdődött, ahol a szülők és a birkózók segítségével leraktuk a szőnyeget, valamint előkészítettük az iskola udvarát a grillpartyhoz.

A sportnap, a szokásoknak megfelelően egy bemelegítéssel kezdődött, amelyet szakosztályunk elnöke, Losonczi Ottó vezényelt le. Ezután a résztvevőknek egy játékos sorverseny következett, ahol mindenki próbára tehette ügyességét, és Kliment Anna Sárának köszönhetően egy rögtönzött fitnesz órán is részt vehettek a lelkes szülők és sportolók. Természetesen eközben az udvaron sem állt meg az élet, hiszen Szűcs István és Horváth István közreműködésével már készültek a grillételek. Ennek köszönhetően a sorversenyek után igazi „terülj-terülj asztalkám” várta a résztvevőket. 

A sportnapon lehetőség volt különböző sportágakat kipróbálni. A gyerekek körében a sportcsarnok mögött felállított akadálypályás ugrálóvár is óriási sikert aratott.

Reméljük, minden résztvevő jól érezte magát, és jövőre hasonlóan sikeresen és élményekben gazdagon tudunk egy újabb délutánt eltölteni.

Megjelent: 48 alkalommal