Öt helyen versenyzett szakosztályunk az elmúlt hétvégén

2019.02.11. - Két hazai és három nemzetközi megmérettetésen volt érdekelt szakosztályunk február második hétvégéjén. A serdülők Tokodon, minősítési versenyen, az U23-asok Pécsett, országos bajnokságon, a kadet válogatottak Ausztriában, míg a felnőttek Iránban és Horvátországban versenyeztek. A hétvége mérlege: 7 arany-, 2 ezüst- és 6 bronzérem!

A hétvégi versenysorozatunk igazság szerint már csütörtökön elkezdődött, mivel Iránban szinte kivétel nélkül hétköznap tartják a sporteseményeket, így a birkózó viadalokat is.

 

Szakosztályunk legújabb igazolása, az orosz származású Gamzatgadzsi Halidov immáron Magyarország színeit képviselve szállt harcba a felnőtt nemzetközi mezőnnyel Iránban, a szabadfogású Tahti Kupán.

 

Versenyzőnk annak ellenére, hogy még juniorkorú birkózó, már a felnőttek között is letette a névjegyét, hiszen súlycsoportjának versenyét követően a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

 

Felnőtt szabadfogású eredményünk:

61 kg: 3. Gamzatgadzsi Halidov

 

Ugyancsak egy felnőtt nemzetközi megmérettetésen volt érdekelt a kötöttfogású 130 kilogrammos Majoros Ármin Mózes. Izomkolosszusunk a felnőtt válogatott színeiben utazott ki Horvátországba, a 2019. évi Zágreb Open viadalra, melyen 23 ország, 152 versenyzője (köztük olimpiai, világ- és kontinensbajnoki érmes) képviseltette magát.

 

Mózi a nehézsúlyúak között nem kapott túl könnyű sorsolást, kezdésként rögtön a budapesti birkózó-világbajnokság bronzérmesével, a dél-koreai Kimmel kellett megküzdenie. Versenyzőnk roppant nagy iramot diktálva teljesen felőrölte ázsiai ellenfelét,  végül 5-0-ra győzött.

 

A folytatásban sajnos nem jött össze az újabb bravúr, a horvát Kosvecic 2-0-ra megállította a negyeddöntőben, ami egyben a verseny végét is jelentette Mózes számára.

 

Ezen a hétvégén az ifi korosztály sem maradt nemzetközi verseny nélkül, már ami a női és szabadfogású férfi szakágat illeti. Szakosztályunk Matyi Vivien és Laky Levente révén volt érdekelt az ausztriai Wolfurtban megrendezett hagyományos Flatz Openen.

 

A küzdelmeket követően végül mindkét versenyzőnk dobogóra állhatott az ünnepélyes eredményhirdetés során. Vivi a 49 kilogrammosok között az előkelő második helyezésig jutott, míg Levi a 80 kilogrammosoknál nagyon szép teljesítményt nyújtva első helyezett lett.

 

Kadet női eredményünk:

49 kg: 2. Matyi Vivien

Kadet szabadfogású eredményünk:

80 kg: 1. Laky Levente

 

A nemzetközi viadalok mellett a hazai versenyek sem szorultak háttérbe. Szombaton három fős csapatunk Pécsett, az U23-as szabadfogású országos bajnokságon, az az a Pécs Pláza Kupán küzdöttek a korosztály válogatott címeres mezéért.

 

A hőnáhított mezt végül úgy tűnik, hogy az U23-as Eb-ezüstérmes Tóth Bendegúz tudta megszerezni, hiszen a 92 kilogrammosok között aranyérmet szerzett az országos bajnokságról.

 

Bende első helyezése mellett két harmadik helyezésünk is született, méghozzá Balázs Barna és Mester Milán révén.

 

U23-as szabadfogású eredményeink:

61 kg: 3. Balázs Barna

79 kg: 3. Mester Milán

92 kg: 1. Tóth Bendegúz

 

A hétvége igazán nagy maratonja Tokodon volt, a két napos serdülő kötött- és szabadfogású, valamint leány minősítési versenyen.

 

Szakosztályunk természetesen mindhárom szakágban érdekelt volt, sőt, mindhárom versenyen szerzett legalább egy aranyérmet. Kötöttben Takács Zsolt és Bazsó Adolf, szabadban Mányik Dávid és szintén Bazsó Adolf, míg a leányoknál László Nikoletta nyakába akasztotthattak a legfényesebb éremből.

 

Az első helyezések mellett további négy érmet zsebelt be szakosztályunk.

 

Serdülő kötöttfogású eredményeink: 

44 kg: 2. Felkai Bendegúz

52 kg: 1. Takács Zsolt

57 kg: 3. Kovács Olivér

+ 85 kg: 1. Bazsó Adolf

Kiesett: Simon Bence (48 kg), Szalai Márk (57 kg), Kosovics Márton (62 kg), Kovács Bence (62 kg), Zwick István (62 kg).

 

Serdülő leány eredményeink:

42 kg: 1. László Nikoletta

58 kg: 3. Huszár Regina

Serdülő szabadfogású eredményeink:

44 kg: 5. Felkai Bendegúz

52 kg: 1. Mányik Dávid

52 kg: 3. Takács Zsolt

+ 85 kg: 1. Bazsó Adolf

Kiesett: Simon Bence (48 kg), Szalai Márk (57 kg), Kovács Bence (62 kg).

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL:

Megjelent: 169 alkalommal