Megtartottuk évzáró karácsonyi díjátadó ünnepségünket

2018.12.17. - Az utolsó versenyt követő hétvégén hivatalosan is lezárta szakosztályunk a 2018. évi versenyszezont. A hagyományos karácsonyi díjátadó ünnepségre közel kétszáz vendég és birkózó vett részt. Az ünnepségen bejelentésre került, hogy szakosztályunk zsinórban harmadjára nyerte meg toronymagasan az éves egyesületi rangsort.

Az ünnepségen tiszeletét tette Dr. Hiller István országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke, Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere, Juhász Lajosné alpolgármester asszony, Kovács Eszter alpolgármester úrhölgyet, Nemes László alpolgármester úrat, Harót János, az ESMTK elnöke, dr. Hegedüs Csaba olimpiai, világ – és Európa-bajnok, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökségi és a Halhatatlanok Klubjának tagja, valamint Gáspár Tamás világ- és Európa-bajnok, a Nemzetközi Birkózó Szövetség Halhatatlanok Klubjának tagja.

 

A XX. kerület önkormányzati képviselői közül vastaps fogadta Somodi Klárát, Fekete Katalint, Gémesi Emesét, Marton Sándornét, Nagy Lászlónét, Nemesné Németh Judit Máriát, Csaszny Mártont, Fekete Lászlót, Komoróczy Lászlót, Mach Pétert és Rostagni Attilát. 

 

A Gyulai István Általános Iskola és a Budapest Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gimnázium és Sportiskola részéről megjelent Lernyei Ákos, Verbainé Azari Tünde, Együdné Szegedi Andrea, Rajné Zsebedits Lívia, Kaizinger Ágnes, Boros Jolán, Zolcsák Éva, Salga Kristóf, valamint Jaksa Tibor, Németh István és Kun Gábor is.

 

Dr. Vas Imre, Farkas Kálmán, Vermes Róbert és felesége, valamint Balla Zoltán és felesége mellett természetesen az első sorokban foglalt helyet akadémiánk névadója, a FILA Halhatatlanok Klubjának tagja, Kruj Iván.

 

A kiemelt vendégek mellett természetesen szép számmal képviseltették magukat edzőink, birkózóink is az ünnepélyes díjátadón. Volt is mit ünnepelni, hiszen szakosztályunk tagjai idén is kitettek magukért.

 

Egyesületünk amellett, hogy kilenc csapatbajnoki döntőből nyolcat megnyert, valamint azon az egyetlenen is ezüstérmet szerzett, fantasztikus egyéni eredményeket ért el.

 

Az országos bajnokságokat figyelembe véve 77 ESMTK-s érem született, ebből 30 arany-, 18 ezüst- és 29 bronzérem. A diákolimpiákon is volt termés bőven, a 36 éremből 16 arany, 7 ezüst, és 13 bronz színű volt. A Budapest bajnokságokat ezúttal is uralták versenyzőink, 54-ből 19 arany-, 10 ezüst- és 25 bronzérem volt.

 

A 2018. évi ünnepségen díjazott versenyzőket és eredményeiket ITT lehet megtekinteni!

Megjelent: 108 alkalommal