Felavattunk a IV. Birkózó és Fitness Sportosztályt

2018. június 13-án került sor a szeptemberben induló IV. Birkózó és Fitness Sportosztály tanulóinak avatóünnepségére. 

Az ünnepségen a leendő sportosztályos tanulók szülei, az ESMTK Birkózó Szakosztály versenyzői és edzői mellett tiszteletét tette Dr. Hiller István a Parlament Alelnöke, Országgyűlési Képviselő,  Juhász Lajosné, Kovács Eszter és Nemes László Alpolgármesterek, a XX. kerület önkormányzati képviselői közül Fekete Katalin Képviselő Úrhölgy, Marton Sándorné Képviselő Asszony, Nagy Lászlóné Képviselő Asszony, Nemesné Németh Judit Mária Képviselő Asszony és Fekete László Képviselő Úr. 

A szokásoknak megfelelően az új sportosztály a Gyulai István Általános Iskolában kezdi meg a 2018/2019-es tanévet, ennek megfelelően az avatóünnepségen megjelent Lernyei Ákos Intézményvezető Úr, Nyirfáné Fehér Ananmária és Verbainé Azari Tünde Intézményvezető-helyettes Asszonyok, Együdné Szegedi Andrea és Rajné Zsebedits Lívia mesterpedagógusok, a 4. s sportosztály tanárnői, a IV. Birkózó és Fitness Sportosztály leendő osztályfőnökei, Kaizinger Ágnes tanárnő, valamint a harmadik sportosztály két tanítója, Boros Jolán és Salga Kristóf

Losonczi Ottó, Szakosztályunk Elnökének beszéde után Dr. Hiller István Alelnök Úr és Juhász Lajosné Alpolgármester Asszony köszöntötte a sportosztályosokat, majd látványos bemutatóknak lehettek szemtanúi a megjelent vendégek, amelyeket az ESMTK Fitness Szakosztály versenyzői mutattak be.

A sportosztályosok avatása előtt Szászvárosi Janka és Szőke Alex, Kadet Európa – és Világbajok birkózónk köszöntötte a gyerekeket, majd elhangzott az eskütétel, melyet Szőke Alex mondott el. Először a lányok, majd a fiúk avatására került sor, akik egyesével az ESMTK Birkózó valamint Fitness Szakosztály zászlajánál megerősítették az esküjüket, majd átvették az avatóünnepségre készített érmeket és pólókat. Az ünnepség folytatásaként újabb látványos produkcióknak lehettek szemtanúi a nézők, majd zárásaként az ifjú birkózók és fitness-es lányok mutatták be gyakorlataikat a közönségnek, amelyet vastaps kísért végig.

A leendő sportosztályos tanulókon kívül, Szakosztályunk elnöke, Losonczi Ottó, emlékéremmel jutalmazta Kaizinger Ágnest, Balogh Ferencet, Julian Xique Gonzalest és Kliment Lászlót, akik nagy szerepet vállaltak a sportosztályosok kiválasztásában és eddigi felkészítésében, valamint a jövőben is ők fogják terelgetni a gyerekek útjait. Köszöntötte Együdné Szegedi Andrea és Rajné Zsebedits Lívia tanítónőket, leendő osztályfőnököket, valamint megköszönte az eddigi munkáját Póth Mariannak, aki a fitnesses lányok felkészítésében vállalt szerepet.

Az avatóünnepség teljes felvétele:Az avatóünnepség kiváló alkalom volt arra, hogy köszöntsük a világversenyekről eredményesen hazatérő birkózóinkat. Tösmagi Attila, Kadet Európa-bajnoki bronzérmes, ifj. Losonczi Ottó, U23 Európa-bajnoki ezüstérmes, Losonczi Dávid U23 Európa-bajnoki 5. helyezett, valamint Tóth Bendegúz U23-as válogatott birkózóink vastaps kíséretében fogadták Losonczi Ottó elismerő szavait az idei teljesítményükről.

KÉPGALÉRIA AZ ÜNNEPSÉGRŐL HIVATALOS FACEBOOK OLDALUNKON:

Az 1. s fitness sportosztály névsora:
Bethlen Noémi
Dobos Zselyke
Rónai Adrienn
Takács Nóra
Tantos Regina
Tóth Zsófi Dóra

Az 1. s birkózó sportosztály névsora:
Bak Krisztián
Balog Hunor
Bargau Cristian
Botos Gergely Balázs
Erszény Csanád
Gaál Martin Tibor
Gerhauser Vilmos Bendegúz
Horváth Lóránt
Kiss Bulcsú
Koch Máté
Kovács Márton
Molnár Tamara Beatrix
Olasz Vencel
Schmidt Attila
Soltész Attila
Váradi-Schüszler Alexander
Varga Daniella
Zatrok Pierre Florin
Zoltai Alex
Zsiga Ádám Dávid

GRATULÁLUNK NEKTEK A FELVÉTELHEZ ÉS KÖSZÖNTÜNK TITEKET AZ ESMTK BIRKÓZÓ CSALÁDJÁBAN!
MINDEN ÚJ BIRKÓZÓ ÉS FITNESS SPORTOSZTÁLYOS TANULÓNAK SIKEREKBEN ÉS EREDMÉNYDKBEN GAZDAG MUNKÁT KÍVÁNUNK!

Megjelent: 119 alkalommal