A Honvédban és a Körcsarnokban folytattuk a 2018-as évet

2018.01.30. - A fővárosban négy minősítési versennyel folytatódott szakosztályunk számára a 2018-as versenyszezon. Az elmúlt hétvégén kadet és felnőtt korosztályban is érdekeltek voltunk, összesen tizenegy érmet szereztünk.

A Budapesti Honvéd SE által rendezett II. Honvéd-kupával az MBSZ versenynaptárban szereplő viadalok is megkezdődtek 2018-ban. Szakosztályunk szombaton hét versenyzővel próbált szerencsét, közülük végül ketten állhattak fel a dobogóra. A 130 kilogrammos Majoros Ármin Mózes legnagyobb riválisai különböző okok miatt nem tudtak rajthoz állni, így versenyzőnk komolyabb erőfeszítés nélkül nyerte meg a megmérettetést. A 67 kilogrammosoknál ifjabb Losonczi Ottónak már jóval nehezebb dolga volt, négy csatát követően végül a második helyezést érte el.

 

Aranyérmesünk: Majoros Ármin Mózes (130 kg).

Ezüstérmesünk: Losonczi Ottó (67 kg).

Ötödik helyezettjeink: Kéri Zoltán (82 kg), Molnár Tamás (82 kg), Szőke Alex (87 kg).

Kiesett versenyzőink: Juhász Bence (55 kg), Mertse Ádám (130 kg).

 

Vasárnap ugyancsak minősítési versenyen kellett teljesítenie szakosztályunknak, méghozzá kadet és felnőtt korosztályban is. A szabadfogású és női viadaloknak a budapesti Körcsarnok négy szőnyege adott otthont, amit az Újpesti TE szervezett meg. A viadal több, mint nyolc órán keresztül folyamatosan zajlott, sportolóinkat azonban ez sem zökkentette ki a versenyzésből. Kadetban négy, felnőttben kettő aranyérmet is szereztünk, valamint további egy ezüst- és két bronzérem is jutott szakosztályunknak. A fiataloknál Hörcsöki Kamilla, Matyi Vivien, Tösmagi Attila és Horváth Gyula is remekelt, míg a felnőtteknél Sleisz Gabriella és Asarin Roman is súlycsoportja legjobbjának bizonyult.

 

Aranyérmeseink: Hörcsöki Kamilla (kadet, 43 kg), Matyi Vivien (kadet, 46 kg), Sleisz Gabriella (felnőtt, 65 kg), Tösmagi Attila (kadet, 60 kg), Horváth Gyula (kadet, 65 kg), Asarin Roman (felnőtt, 65 kg).

Ezüstérmesünk: Lagzi Kovács Bendegúz (felnőtt, 74 kg).

Bronzérmesünk: Mester Milán (felnőtt, 74 kg), Szilágyi Erik (kadet, 92 kg).

Ötödik helyezettjeink: Kellner Laura (kadet, 61 kg).

Kiesett versenyzőink: Horváth Zsolt (felnőtt, 79 kg), Ábele Péter (kadet, 45 kg), Varga Raul (kadet, 71 kg), Mohl Richárd (kadet, 92 kg).

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL

 

Megjelent: 489 alkalommal