Serdülőben arany-, diákban ezüstérmes lett csapatunk

Diák és serdülő országos csapatbajnoki döntőn képviselte színeit szakosztályunk. Az idősebbeknél bajnoki címet, míg a fiatalabbaknál ezüstérmet szereztek birkózóink!

Diák csapatbajnokság - Eger

A 2017-es év utolsó szövetségi versenyét rendezték meg Egerben, a Városi Sportcsarnokban. A szombati diák szabadfogású országos csapatbajnoki döntőre szakosztályunk mondhatni az egyik, ha nem a legesélyesebbként kvalifikálta magát a területi csapatbajnokságon.

Birkózóink az elvárásoknak megfelelően könnyedén jutottak ki a csoportjukból, majd az elődöntők során is hozták mérkőzéseiket, igaz, a Doroggal kicsit szorosra alakultak a küzdelmek, végül azonban fináléba kerültek sportolóink.

A bajnoki címért a Budapest-csapatbajnokság ezüstérmese, a Ferencvárosi TC nézett farkasszemet versenyzőinkkel. A csapatok sokáig fej-fej mellett haladtak egymás mellett, végül azonban a zöld-fehérek egy hajszállal jobbnak bizonyultak a mieinknél, végül 28-22 arányú fradista győzelem született.

Szakosztályunk tehát az előkelő második helyen zárta a 2017. évi diák szabadfogású csapatbajnokságot.

Diák csapatunk tagjai: Jász Bálint, Farkas Zsombor, László Mózes, Olasz Bende, Szalai Balázs, Felkai Bendegúz, Kovács Barnabás, László Nikolett, Vincze Benedek, Kádár Zsombor, Kovács Olivér, Szalai Márk, Kosovics Márton, Barta Dominik, Kovács Bence, Máltsik Zsombor, Nagy Gergely, Kis Mátyás.

Serdülő csapatbajnokság - Eger

Vasárnap a helyszín változatlanul az egri Körcsarnok három szőnyege volt, ám a csapatok cserélődtek, hiszen ezen a napon már serdülő korosztályban mérték össze tudásukat a versenyzők.

Szakosztályunk ebben a korcsoportban is kiemeltséget élvezhetett, hiszen itt is megnyerte a Budapest-csapatbajnokságot novemberben. A szerencsének köszönhetően kettes csoportba kerültek versenyzőink, akik a kaposvári versenyzőket könnyedén győzték le és jutottak a két darab három csapatos elődöntőbe.

Újabb meggyőző sikerek következtek, majd jöhetett a várva várt döntő, ahol ezúttal a Diósgyőri BC volt az ellenfél. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek mint az várható is volt, nem adták könnyen magukat, óriási hangulat közepette egyszer az egyik, egyszer a másik csapat örülhetett.

Az eredmény nagyon szoros volt, az utolsó kategória előtt 19-19 volt az állás, ekkor azonban Mohl Richárd megkérdőjelezhetetlenül győzött, esélyt sem adott diósgyőri ellenfelének, így végül 23-19 arányban csapatbajnoki címet szereztünk Egerben.

Serdülő csapatunk tagjai: Simon Bence, Takács Zsolt, Mányik Dávid, Matyi Vivien, Bucioaca André, Németh Milán, Kozma Bálint, Tösmagi Attila, Nagy Márton, Molnár Botond, Mészéros Róbert, Horváth Gyula, Ecseki József, Birtalan Bendegúz, Kekenj Norbert, Kádár Balázs, Mohl Richárd.

Megjelent: 423 alkalommal