Országos bajnokságokon és meghívásos gálán jártunk

2016.11.29. - Három országos bajnokságon vettek részt birkózóink az elmúlt hétvégén, valamint a legkisebbek meghívást kaptak a Kertváros-kupára, Csömörre. Négy versenyen, összesen negyvenhét birkózónk képviselte szakosztályunk színeit, akik 5 arany-, 10 ezüst- és 4 bronzérem mellett 9 ötödik helyezést gyűjtöttek be.

 

 

Szakosztályunk diák II-es birkózói Csömörön, a szabadfogású országos bajnokságon öregbítették az ESMTK hírnevét. Tíz versenyzőnk közül négyen is döntőbe jutottak a rangos eseményen, Fige Levente meg is nyerte az aranyéremért való küzdelmet, míg Kovács Olivér is vezetett, sőt, szinte már megnyerte a mérkőzést, amikor butaságot követett el a szőnyegen, ezért leléptették és kizárták a versenyből.

 

Alul maradt a döntőben, így ezüstérmet vehetett át a 35 kilogrammosok között Felkai Bendegúz, valamint a 63 kilogrammosok között Nagy Gergely, mindketten remekül teljesítettek a verseny során, hiszen a döntőig mindenkit legyőztek. A dobogó harmadik fokára ezúttal is állhatott fel ESMTK-s birkózó, hiszen Kovács Bence megnyerte a 46 kilogrammosok egyik bronzmérkőzését. Sajnos ugyanezt nem sikerült végrehajtania Barna Dávidnak és Kosovics Mártonnak sem, mindketten az ötödik helyezéssel kellett, hogy beérjék. Szakosztályunk a csapatpontverseny második helyén zárta a bajnokságot.

 

Diák II-es szabadfogású országos bajnokság, Csömör

Aranyérmesünk: Fige Levente (26 kg).

Ezüstérmeseink: Felkai Bendegúz (35 kg), Nagy Gergely (63 kg).

Bronzérmesünk: Kovács Bence (46 kg).

Ötödik helyezettek: Barna Dávid (42 kg), Kosovics Márton (46 kg).

Kiesett versenyzőink: Bakk Noel (46 kg), Barta Dominik (46 kg), Máltsik Zsombor (54 kg).

Kizárt versenyzőnk: Kovács Olivér (42 kg).

 

Diák és utánpótlás leány csapatbajnokság, Esztergom

A hétvége második országos bajnokság a diák és utánpótlás leány csapatbajnoksága volt, aminek az Esztergomi Városi Sportcsarnok adott otthont. A csapatverseny során szakosztályunk természetesen mindkét korosztályban képviseltette magát, méghozzá remek eredményekkel. A diákok között hét fiatal birkózópalántánk nagyon szépen birkóztak, aminek az eredménye aranyérem lett, leányaink mindenkit maguk mögé utasítottak a csapattalálkozók során.

 

A bajnokcsapat tagjai: László Nikolett, Kerecsanin Regina, Hörcsöki Kamilla, Matyi Vivien, Szenttamási Róza, Huszár Regina, Kádár Luca.

 

Az utánpótlás korosztályban sajnos nem sikerült a kiemelkedő szereplés, de idősebb leány birkózóink mellett szóljon, hogy mindössze csak négyen léptek szőnyegre a csapatverseny során. Utánpótlás csapatunk végül a kilencedik helyezést érte el Esztergomban.

utánpótlás kilencedikek


A csapat tagjai: Szegedi Marianna, Kellner Laura, Neumann Dominika, Elekes Emese.

 

 

A szombati versenyeket követően vasárnap sem unatkoztak szakosztályunk birkózói. Junior versenyzőink a szabadfogású országos bajnokságon mérhették össze tudásukat Magyarország versenyzőivel. Válogatott birkózónk, a 84 kilogrammosok között idén Eb-ötödik helyezést szerző Tóth Bendegúz hozta a tőle elvárt teljesítményt, sorra győzte le ellenfeleit, a döntőben a hazaiak legjobbját, Szurovszki Patrikot is gond nélkül verte meg, így megérdemelten állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Ugyancsak döntőt birkózhatott az 55 kilogrammosok között Magnucz Richárd, aki mindent megtett a bajnoki cím megszerzéséért, azonban szoros csatában pontozással alul maradt kecskeméti riválisával szemben. Ricsi tehát ezüstöt nyert, akárcsak a 120 kilogrammos Atkári Tamás, őt a junior vb-bronzérmes Almási Ferenc tudta csak megállítani a fináléban.

 

Junior szabadfogású országos bajnokság, Csepel

Aranyérmesünk: Tóth Bendegúz (84 kg).

Ezüstérmeseink: Magnucz Richárd (55 kg), Atkári Tamás (120 kg).

Ötödik helyezettünk: Makula Ramón (74 kg).

Kiesett versenyzőnk: Racolta Eduárd (96 kg).

 

Legkisebb birkózóink, a gyermek korosztályban jeleskedtek vasárnap, hiszen Csömörön ekkor került megrendezésre a 2016. évi Kertváros-kupa. Szakosztályunk összesen huszonegy birkózóval rohamozta meg a versenyt, ahol arattak is fiataljaink, hiszen három aranyérem mellett, hat ezüstöt és három bronzot is bezsebeltek a srácok. A csapatpontverseny első helyéhez természetesen elengedhetetlen volt a sportolóink álltal megszerzett hat darab ötödik helyezés is. A Ferencvárost és a Kertvárost ismét legyőzték birkózóink.

 

Gyermek és diák I-es szabadfogású meghívásos gála, Kertváros-kupa

Aranyérmeseink: Varsányi László (diák I, 63 kg), Zhytovoz Petro (29 kg), Vincze Benedek (35 kg).

Ezüstérmeseink: Zhytovoz Maria (23 kg), Jász Bálint (26 kg), Farkas Zsombor (29 kg), Kádár Zsombor (38 kg), Kertész Dominik (42 kg), Fábián Barna (+ 46 kg).

Bronzérmeseink: Kovács Barnabás (32 kg), Lovas Botond (32 kg), Budai András (42 kg).

Ötödik helyezettek: Zátroch Márk (26 kg), Weich Marcell (29 kg), Kmeth Zalán (32 kg), Kovács Marcell (35 kg), Kornfeld Patrik (42 kg), Kis Mátyás (+ 46 kg).

Kiesett versenyzőink: Kerecsényi Mátyás (26 kg), Steiner Balázs (26 kg), Bálint Dániel (32 kg).

 

Megjelent: 812 alkalommal