Négy hazai versenyen is brillíroztak birkózóink

2016.11.02. - Október utolsó hétvégéjén az ország különböző pontjain rendeztek országos és meghívásos versenyeket. Szakosztályunk a távolságok ellenére is komoly létszámmal vett részt mindegyik megmérettetésen. A dorogi, a büki, a miskolci és az abonyi viadalról összesen 28 arany-, 16 ezüst- és 11 bronzéremmel tértek haza birkózóink.

A hónap végétől függetlenül ismét brutálisan nagy üzem volt az ESMTK háza táján. Négy hazai viadalon, köztük a kadet kötöttfogásúak és lányok országos bajnokságán vettek részt sportolóink. A dorogi bajnokság mellett Bükön, Miskolcon és Abonyban is meghívásos utánpótlás versenyeket rendeztek, szakosztályunk a meghívásoknak pedig boldogan tett eleget. A négy versenyt tekintve összesen hatvanegy (!!!) birkózónk állt rajthoz, közülük ötvenöten dobógóra is állhattak az eredményhirdetések során.

 

2016.10.29. | Dorog

Kadet kötöttfogású és női országos bajnokság

 

Dorogon, a városi sportcsarnok három szőnyegén estek egymásnak a kadet kötöttfogású és női versenyzők a 2016. évi országos bajnoki címekért. Szakosztályunk mint minden évben, így ezúttal is komoly esélyekkel pályázott jó néhány bajnoki címre. Nyolc versenyzőnk közül a felének sikerült bejutnia a döntőbe, ott azonban csak Elekese Emese és Szőke Alex tudott diadalmaskodni, míg Bak Gergely és Losonczi Dávid ezúttal legyőzőre találtak súlycsoportjuk fináléjában. Az ünnepélyes eredményhirdetés során három birkózónk a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel együtt szakosztályunk ugyancsak a harmadik helyen zárt a csapatpontversenyt tekintve.

 

Aranyérmeseink: Elekes Emese (70 kg), Szőke Alex (85 kg).

Ezüstérmeseink: Bak Gergely (69 kg), Losonczi Dávid (76 kg).

Bronzérmeseink: Horváth Zsolt (76 kg), Molnár Tamás (85 kg), Szilágyi Erik (100 kg).

Kiesett versenyzőnk: Szenttamási Tamás (69 kg).
 


 


2016.10.29. | Bük

III. Gyógyfürdő Castrom Kupa, nemzetközi szabadfogású verseny

 

Az ESMTK fiatal iskolás birkózói Bükön, egy nemzetközi szabadfogású meghívásos versenyen vettek részt, ahol több, mint százötven versenyző képviseltette magát. Birkózópalántáink számos magyar klub versenyzői mellett cseh és szlovén sportolókkal is összemérhették tudásukat a gyermek korosztályban. Négy versenyzőnk közül mind a négyen számos mérkőzést birkózhattak, ismerkedhettek a versenyzéssel, végül ketten dobogóra is állhattak, hiszen Kovács Martin és Fábián Barna is bronzérmesek lettek. 

 

Bronzérmeseink: Kovács Martin (gyermek I; 35 kg), Fábián Barna (gyermek I; + 40 kg)

Kiesett versenyzőink: Szívós Martin (diák II; 45 kg), Nagy Balázs (gyermek I; 26 kg).
 



 


 

 

2016.10.29. | Miskolc

Szalontai Zoltán nemzetközi szabadfogású emlékverseny

 

Ugyancsak október utolsó szombatján tartották Miskolcon a Szalontai Zoltán-emlékversenyt, ahol nem csak szakosztályunk, hanem az ország többi és egy-egy külföldi csapat is több fővel képviseltette magát. Ennek köszönhetően rengeteg versenyző gyűlt össze, közel 300-an küzdöttek az érmekért. Az ESMTK birkózóinak ebből huszonnyolc jutott, közte tizenhat arany, így ez is bizonyítja, hogy versenyzőink igencsak kitettek magukért Miskolcon.

 

Aranyérmeseink: Zhytovoz Maria (gyermek, 20 kg), Antaly Sándor (gyermek, 32 kg), Farkas Zsombor (gyermek, 26 kg), Jász Bálint (gyermek, 26 kg), Zhytovoz Petro (gyermek, 29 kg), Kásár Zsombor (gyermek, 38 kg), Kornfeld Patrik (gyermek, 42 kg), Vincze Benedek (gyermek, 42 kg), Kis Mátyás Zoltán (gyermek, + 60 kg), Fige Levente (diák II; 29 kg), Felkai Bendegúz (diák II; 35 kg), Kovács Olivér (diák II; 42 kg), Nagy Gergely (diák II; 58 kg), Takács Zsolt (diák I; 38 kg), Mészáros Róbert (diák I; 54 kg), Kekenj Norbert (diák I; 69 kg).

 

Ezüstérmeseink: Felkai Balázs (gyermek, 26 kg), Steiner Balázs (gyermek, 26 kg), Kovács Barnabás (gyermek, 32 kg), Lovas Botond (gyermek, 32 kg), Zóka Zétény (gyermek, 35 kg), Bucioaca Andrá (diák I; 42 kg), Nagy Márton (diák I; 50 kg), Ecseki József (diák I; 63 kg).

 

Bronzérmeseink: Horváth Botond Örs (gyermek, 23 kg), Bakk Noel (diák II; 46 kg), Kozma Bálint (diák I; 46 kg), Kádár Péter (serdülő, 76 kg).

 

Ötödik helyezettünk: Rézműves Milán (diák I; 54 kg)

 


 


 

 

2016.10.30. | Abony

Skultéty Sándor meghívásos szabadfogású nemzetközi emlékverseny

 

Szakosztályunk a hétvégét Abonyban, a hagyományos Skultéty Sándor szabadfogású nemzetköziversenyen zárta. Versenyzőink itt sem adták lejjebb a mércét, tíz birkózónk is aranyéremmel térhetett haza, míg hatan ezüst-, ketten pedig bronzérmet vehettek át az emlékverseny során.

 

Aranyérmeseink: Felkai Balázs (gyermek, 24 kg), Perény Barnabás (gyermek, 28 kg), Segyó Marcell (gyermek, 31 kg), Szabó Borisz (gyermek, 34 kg), Kertész Dominik (gyermek, 42 kg), Olasz Bende (diák II; 29 kg), Felkai Bendegúz (diák II; 35 kg), Kosovics Márton (diák II; 46 kg), Kosovics Ádám (diák I; 46 kg), Matyi Vivien (serdülő, 43 kg).

 

Ezüstérmeseink: Albert Erik (gyermek, 26 kg), Szalai Balázs (gyermek, 31 kg), Kmeth Zalán (gyermek, 34 kg), Jász Bálint (diák II; 29 kg), László Nikolett (diák II; 31 kg), Ónodi Sándor (diák I; 58 kg).

 

Bronzérmeseink: Kerecsanin Mátyás (gyermek, 26 kg), Barta Dominik (diák II; 46 kg).

 

Kiesett versenyzőink: Szalai Márk (diák II; 42 kg), Kerecsanin Regina (diák II; 31 kg).

 


 

GRATULÁLUNK MINDENKINEK! HAJRÁ ESMTK!

Megjelent: 851 alkalommal