Fantasztikusan sikerült az I. Kárpát-medencei bajnokság

2016.10.25. - Hazai pályán, a Kruj Iván Sportcsarnokban rendeztük meg az I. Kárpát-medencei kötött- és szabadfogású bajnokságot. A nemzetközi versenyen öt külföldi ország (szlovák, román, ukrán, szerb, moldova), valamint számos hazai klubot láttunk vendégül. Az ESMTK Birkózó Szakosztálya 4 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta az emlékezetes viadalt.

 

 

Október 22-én, szombaton délelőtt 10 órakor a selejtező mérkőzésekkel kezdődött meg az I. Kárpát-medencei bajnokság, ahol a kadet korosztály százhat birkózója két fogásnemben mérhették össze tudásukat. A mérkőzések eleinte a színpadra emelt három szőnyegen zajlottak, majd a vigaszági és bronzmérkőzések kettő küzdőtéren folytatódtak. Kora délután minden összecsapás véget ért, a megnyitó utánra már csak mindent eldöntő finálék maradtak.

 

A versenyen résztvevő birkózókat 17 órától, az ünnepélyes megnyitó során zászlófelvonással köszöntötték, majd ezt követte a magyar és a székely himnusz eléneklése. Tomka Tivadar szpíker köszöntötte a megjelent díszvendégeket, köztük Dr. Vas Imrét (Országgyűlési képviselőt), Szabados Ákost (Pesterzsébet polgármesterét), Juhász Lajosnét, Kovács Esztert, Nemes Lászlót (Pesterzsébet alpolgármestereit), Somodi Klárát, Fekete Katalint, Márkus Jánosnét, Marton Sándornét, Nagy László Simonnét, Nemesné Németh Judit Máriát, Csaszny Mártont, Fekete Lászlót, Komoróczy Lászlót, Mach Pétert (Pesterzsébet önkormányzatának képviselőit). A megnyitó során ugyancsak köszöntötték a Magyar Birkózó Szövetség részéről Kovács Istvánt (MBSZ alelnökét, világbajnok birkózót), Farkas Tibort (MBSZ főtitkárát), Berzicza Tamást, Czigony Tamást, Mészáros Györgyöt, Puksa Ferencet, Rónai Kálmánt, Virág Lajost (MBSZ elnökségi tagjait). Hatalmas vastaps fogadta Kocsis Ferencet (olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózót), Sike Andrást (olimpiai bajnok birkózót, a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányát), Bácsi Pétert (világ- és kétszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ötödik helyezett birkózót), Gáspár Tamást (világ- és Európa-bajnok birkózót), Rácz Lajost (világ- és Európa-bajnok birkózót), Gál Henriket (Európa-bajnok birkózót) és Ritter Árpádot (kétszeres Európa-bajnok birkózót, a szabadfogású válogatott szövetségi kapitányát) is. A közélet jeles képviselői is köszöntve lettek, mint példuál Peller József (a világ leghíresebb postagalamb versenyzője és tenyésztője, háromszoros olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok, világbajnok, Oscar-díjas postagalambász, Pesterzsébet díszpolgára). Oktatási intézmények részéről Lernyei Ákos (a Gyulai István Általános Iskola intézményvezetője) és Kun Gábor (a Budapest Baptista szakgimnázium, gimnázium és sportiskola igazgatóhelyettese) tette tiszteletét. Végül, de nem utolsó sorban két legendát, Kovács Ferencet (olimpiai bronzérmes, magyar válogatott labdarúgó, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, a magyar labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya) és Kruj Ivánt (csarnokunk névadója, mesteredző, a birkózás egyik legnagyobb alakja, aki kilenc olimpián vett részt, a FILA hallhatatlanok klubjának tagja) köszöntötték a megjelentek.

 

A megnyitóünnepség része volt Mága Zoltán fantasztikus mini koncertje, Szabados Ákos Pesterzsébet Polgármesterének, Farkas Tibor MBSZ főtitkárnak és Losonczi Ottó szakosztályunk elnökének megnyitó beszéde. A köszöntők után az ESMTK Fitness és birkózószakosztálya Kaizinger Ágnes segítségével mutatott be remek produkciót, majd még a döntők előtt fellépett Nagy Blanka és Losonczi Richárd is.

 

Az aranyéremekért folytatott küzdelmekben számos ESMTK-s birkózó is érdekelt volt. Közülük végül szabadfogásban Horváth Zsolt, míg kötöttfogásban Bak Gergely, Losonczi Dávid és Szőke Alex révén négy első helyezést is sikerült itthon tartaniuk versenyzőinknek. Ugyancsak közel állt a dobogó legmagasabb fokához, ám végül második lett Nagy Róbert és Szilágyi Erik is, míg bronzérmet vehtett át az ünnepélyes eredményhirdetés során Varga Raul Csaba és Bagosi János. Az összesített csapatpontversenyt végül Magyarország csapata nyerte, amiben elengedhetetlen volt szakosztályunk nyolc érme és egy-egy negyedik és ötödik helyezése is.

 

A megmérettetést jó hangulatú, baráti állófogadás követte, ezzel zárult az I. Kárpát-medencei kötött- és szabadfogású bajnokság a Kruj Iván Sportcsarnokban.

 

Aranyérmeseink: Horváth Zsolt (76 kg), Bak Gergely (69 kg), Losonczi Dávid (76 kg), Szőke Alex (85 kg).

Ezüstérmeseink: Nagy Róbert (54 kg), Szilágyi Erik (100 kg).

Bronzérmeseink: Varga Raul Csaba (58 kg), Bagosi János (100 kg).

Negyedik helyezettünk: Molnár Tamás (85 kg).

Ötödik helyezettünk: Kreisz Ádám (63 kg).

Kiesett versenyzőink: Mester Milán (76 kg, sérült), Szenttamási Tamás (69 kg).
 

 

KÉPEK A VERSENYRŐL HIVATALOS FACEBOOK-OLDALUNKON!

Gratulálunk mindenkinek és köszönjük a segítséget a szervezésben!

 

Megjelent: 738 alkalommal