Serdülőben csapatbajnoki arany-, diákban bronzérem Cegléden

2016.10.03. - Október első hétvégéjén Ceglédre költözött az utánpótlás birkózás színe java, így természetesen szakosztályunk is részt vett szombaton a diák, majd vasárnap a serdülő szabadfogású csapatbajnokság döntőjén. A fiatalabbak között egy bronzérem jutott a mieinknek, míg az idősebbeknél drámai döntőt követően, hihetetlen izgalmak közepette aranyérmet nyertek tehetséges birkózóink.

 

 

 

Október első napján, azaz szombaton, tizenkilenc kvalifikált csapat közül tizenhét alakulat jelent meg Cegléden, a Gál József Sportcsarnokban, a 2016. évi diák szabadfogású csapatbajnokságon. A tizenhét szakosztály között voltak természetesen az ESMTK fiataljai is, akik a Budapest-bajnokságon elért ezüstérmükkel szereztek indulási jogot az országos döntőre. Birkózóink a sorsolást követően a Dorogi NC és a Törökszentmiklósi BDSK csapatával kerültek egy csoportba, ahol sikerült két győzelmet követően a csoportelsőséget megszerezniük, és bejutniuk a középdöntőbe. Ekkora újabb sorsolást bonyolítottak le a hat csoportelső között, az ESMTK a nagyon erős Ferencvárosi TC-vel és a Kertvárosi SE-vel nézhetett farkasszemet. Diák birkózóinknak sajnos nem sikerült az újabb bravúr, hiszen 31-21-re kikaptak a Fraditól, majd a Kertvárosi SE-t 36-15-re legyőzve a bronzéremért léphettek szőnyegre. A dobogó harmadik fokáért az ellenfél a nagyon taktikus Diósgyőri BC volt. A mérkőzésen sokáig fej-fej mellett haladtak birkózóink a diósgyőriekkel, végül azonban 28-24 arányban sikerült diadalmaskodni és kiharcolni a diák szabadfogású csapatbajnoki bronzérmet.

 

 

Diák csapatunk tagjai:

Edzők: Kruj Tamás, Nagy József. Versenyzők: Fige Levente, László Nikolett, Felkai Bendegúz, Mányik Dávid, Takács Zsolt, Kovács Olivér, Bucioaca André, Kovács Bence, Kosovics Márton, Nagy Márton, Kosovics Ádám, Máltsik Zsombor, Nagy Gergely, Ónodi Sándor, Tarjányi Tamás, Horchy Levente Hunor.


 

A diákok bronzérme után a serdülők között egyértelműen az aranyérem volt az elvárás, csapatunknak erre komoly esélye is volt, hiszen a Budapest-bajnokságot is megnyerték ebben a korosztályban fiaink a BVSC-birkózócsarnokában. Ezúttal is nagyon elszántan küzdöttek a mieink, a csoportban a sorsolásnak köszönhetően egy győztes mérkőzés (Tatabányai SC ellen) kellett csak a középdöntőbe jutáshoz.

 

 

Ismét sorsoltak, a Dorogot és a Kaposvárt kapták a mieink, előbbit 30-11-re, utóbbit 42-3-ra verték serdülő versenyzőink, ezzel bejutottak a döntőbe. Az ellenfél az egyik legnagyobb rivális, a Csepeli BC alakulata volt. Csapatunk 15 pontos előnnyel kezdte a finálét, hiszen 38, 42 és 46 kilóban sem tudott versenyzőt kiállítani a Csepel. A folytatásban azonban sorra veszítették el a mieink a mérkőzéseket, ennek köszönhetően az utolsól, + 76 kilogrammos mindent eldöntő mérkőzésre 20-18-as vezetésnél került sor. Szakosztályunk tehetségének, Szilágyi Eriknek a kezében volt a sorsunk. Erik egy héttel ezelőtt, a Budapest-bajnokságon már egyszer legyőzte ellenfelét, Korcsog Milánt, most azonban egy levitellel hátrányba került. Sokáig úgy tűnt, hogy elúszik a bajnoki cím, hiszen már csak másodpercek voltak hátra az összecsapásból. Erik azonban nem adta fel, hajtott, igyekezett mindent egy lapra feltenni, majd lábra támadt Korcsognak és gyönyörű, két pontos levitellel sikerült a maga javára fordítani a mérkőzés állását, ezzel megnyerte szakosztályunk a serdülő csapatbajnoki címet.

 

 

 

Serdülő csapatunk tagjai:

Edzők: Kliment László, Nagy József, Cifferszky Ákos. Versenyzők: Hörcsöki Kamilla, Szenttamási Róza, Matyi Vivien, Tösmagi Attila, Németh Milán, Nagy Dániel, Nagy Róbert, Varga Raul, Molnár Botond, Kreisz Ádám, Varsányi László, Birtalan Bendegúz, Kekenj Norbert, Hevesi Csongor, Szilágyi Erik, Bagosi János.

 

Gratulálunk srácok! HAJRÁ ESMTK!

 

Megjelent: 513 alkalommal