Szőke Alex kadet-világbajnok lett Grúziában!

2016.09.14. - Óriási siker a kötöttfogású 85 kilogrammosok kadet-világbajnokságán. Szakosztályunk tehetsége, Szőke Alex fantasztikus formában birkózott, öt mérkőzést megnyerve 18 év után ismét világbajnoki címet szerzett kadet kötöttfogásban.

 

 

Brutális napot tudhat maga mögött Szőke Alex, szakosztályunk válogatott, sokszoros magyar bajnok birkózója. A kötöttfogású 85 kilogrammosok mezőnyében igencsak erős sorsolás jutott Alexnek, ám őt ez egy percig sem félemlítette meg Grúzia fővárosában, Tbilisziben.

 

 

Selejtezőre kényszerült birkózónk, ahol a fehéroroszt remek birkózással 6-2-re sikerült megvernie, ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé. Ezt követően sorra jöttek a mérkőzések, Szőkén azonban nem találtak ellenfelei fogást. A grúz Eb-bronzérmest 5-1-re, a finn Eb-hetediket 3-0-ra, majd az iráni Ázsia-bajnokot 1-0-ra legyőzve döntőbe jutott Alex, ami már önmagában fantasztikus teljesítmény. A világbajnoki címért zajló küzdelemre nagyjából 17 óra 30 perc után került sor, az ellenfél a komoly eredményekkel rendelkező (az idei kadet Eb-ezüstérmes, 2015-ben vb-ezüst és bronzérmes) osztrák Markus Ragginger volt, akit Szőke korábbról már ismert. Az összecsapás hatalmas irammal kezdődött, amiből aztán Alex bizonyult jobbnak, hiszen a bírók az osztrákot intették meg az első menetben, passzív birkózást. A felek így 1-0-s magyar vezetéssel mentek szünetre, majd aztán a másik felvonásban sem változott a forgatókönyv, hiszen Szőke irama nem laposodott le, sőt, bő másfél perccel a vége előtt sikerült kiléptetnie Raggingert, amivel 2-0-ra növelte előnyét. A finálé hátralevő részében Alexnek már csak védekeznie kellett és megőrznie előnyét, ami sikerült is, igaz, egyszer megintették passzív birkózásért, de még az is belefért, 2-1-s magyar győzelemmel zárult a kötöttfogásúak világbajnokságának utolsó összecsapása!

 

 

Szőke Alex mérkőzései a kadet-világbajnokságon: 

Szőke - Ihar Jarasevics (fehérorosz) 6-2 https://www.youtube.com/watch?v=DtV2LQLGu9c

Szőke - Giorgi Kacanasvili (grúz) 5-1 https://www.youtube.com/watch?v=dl5XekEMt7I

Szőke - Ville Salo (finn) 3-0 https://www.youtube.com/watch?v=MfQL5ctKyjg

Szőke - Haszan Forunzade (iráni) 1-0 https://www.youtube.com/watch?v=CGhN0kSgVxs

Szőke - Markus Ragginger (osztrák) 2-1 https://www.youtube.com/watch?v=rC1L3aTqlCU

 

A súlycsoport végeredményei:

85 kg (21 induló)

Kadet-világbajnok: SZŐKE ALEX (MAGYARORSZÁG)

2. Markus Ragginger (Ausztria)

3. Hakob Bagdaszarjan (Örményország) és  Haszan Foruzande (Irán)

5. Tehran Aminzade (Azerbajdzsán) és Ihar Jarasevics (Fehéroroszország)

 

 

Szőke Alex a kezdetek óta szakosztályunk birkózója. Az elmúlt 10 évben nagyon alázatos, példaumutató munkát tanúsított az edzéseken, aminek meg is lett az eredménye, hiszen pályafutása első érme rögtön egy világbajnoki aranyérem lett. Alex az ESMTK Birkózó Szakosztályánál eddig 10-10 országos bajnoki és diákolimpiai bajnoki címet szerzett, valamint tizenkétszeres Budapest-bajnoknak mondhatja magát. Amit Grúziában mutatott, az hatalmas teljesítmény, amire legutóbb 1998-ban az azóta már a felnőttek között is világbajnoki címet szerző Kiss Balázs volt képes! Reméljük, Alexnek is sikerül legalább olyan szép eredményeket pályafutása során, mint Balunak!

 

GRATULÁLUNK ALEX! NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD!

HAJRÁ ESMTK!

Szakosztályunk több, mint 70 tagja így fogadta Szőke Alexet és Bak Gergelyt a Liszt Ferenc Repülőtéren, majd a pesterzsébeti edzőcsarnokban:

Megjelent: 958 alkalommal