Tizedik jubileumi évfordulón tizennégy erzsébeti válogatott birkózó

2016.07.06. - Birkózó szakosztályunk újraalakításától számított tizedik évet rójuk 2016-ban. Az elmúlt tíz évben rengeteg minden törént Pesterzsébeten, a birkózás egyik kiemelkedő bázisán. Számtalan érem, helyezés, elismerés mellett, a magyar válogatottnak is több korosztályban adott versenyzőt az ESMTK.

 

Kadet válogatottjaink
   

Elekes Emese, Mester Milán, Horváth Zsolt, Orosz Tibor

 

 
Bak Gergely, Szőke Alex


Junior válogatottunk

Tóth Bendegúz


Felnőtt válogatottjaink
  
Sleisz Gabriella, Nagy Péter, Nagy Mihály

   
Losonczi Ottó, Kéri Zoltán, Majoros Ármin Mózes, Deák-Bárdos Mihály

 

Szakosztályunk az utóbbi években hihetetlen népszerűségre tett szert, hiszen a fantasztikus eredményeknek és csapatmunkának köszönhetően nem csak Magyarországon, hanem egész Európában ismerté vált az ESMTK Birkózó Szakosztálya. Alakulatunkból évek óta kerülnek a legjobbak közé versenyzőink, az utóbbi időszakban nincs olyan világverseny, ahol ne szurkolhatnánk erzsébeti birkózónak. Fiataljainkon kívül már felnőtt birkózóink is jeleskednek, több versenyzőnk az olimpiai indulásért is harcba szállt a kvalifikációs verseny sorozatokban.

 

Az idei nyár a többihez hasonlóan ismét az utánpótlás világversenyekkel tellik majd el, ám a riói olimpia miatt eléggé szétszórtá vált a program, hiszen a junior Európa-bajnokság már hetekkel ezelőtt lezajlott, míg hamarosan következik a kadet Európa-bajnokság. Ezt követően jöhet a várva várt olimpia, aminek edzőtáboraiban természetesen szakosztályunk tehetséges birkózói is részt vesznek és munkájukkal segítik az olimpikonok zökkenőmentes felkészülését. Augusztus végén és szeptember elején két világverseny marad még hátra, a junior-világbajnokság, valamint a kadet-világbajnokság.

 

A nyári világversenyek programja erzsébeti érdekeltséggel:

 

Kadet Európa-bajnokság

2016.július 19-24. | Svédország, Stockholm

Szabadfogás: 69 kg: Mester Milán, 76 kg: Horváth Zsolt, 100 kg: Orosz Tibor

Női birkózás: 65 kg: Elekes Emese

Kötöttfogás: 63 kg: Bak Gergely, 85 kg: Szőke Alex

 

Junior-világbajnokság

2016.augusztus 30. - szeptember 4. | Franciaország, Macon

Szabadfogás: 84 kg: Tóth Bendegúz

 

Kadet-világbajnokság

2016.szeptember 13-18. | Grúzia, Tbiliszi

Szabadfogás: 69 kg: Mester Milán, 76 kg: Horváth Zsolt, 100 kg: Orosz Tibor

Női birkózás: 65 kg: Elekes Emese

Kötöttfogás: 63 kg: Bak Gergely, 85 kg: Szőke Alex

 

Szakosztályunk az utánpótlás válogatottakon kívül felnőtt korosztályban is számos válogatottat versenyeztet, ám ők az olimpiai csapatba egyelőre nem kerültek még be: Sleisz Gabriella, Losonczi Ottó, Kéri Zoltán, Majoros Ármin Mózes, Deák-Bárdos Mihály, Nagy Péter, Nagy Mihály.

 

 

EMLÉKEZTETŐÜL:

Az utánpótlás világversenyeken eddig elért kiemelkedő eredményeink:

 

2012 - Kadet Európa-bajnokság, Lengyelország, Katowice

Női 49 kg, 3. helyezett Szenttamási Noémi

 

2013 - Kadet Európa-bajnokság, Montenegró, Bar

Kötöttfogású 69 kg, 3. helyezett Racolta Eduárd

 

2014 - Kadet Európa-bajnokság, Bulgária, Szamokov

Szabadfogású 85 kg, 2. helyezett Tóth Bendegúz

 

2015 - U23-as Európa-bajnokság, Lengyelország, Walbrzych

Szabadfogású 74 kg, 3. helyezett Nagy Mihály

 

2015 - Junior Európa-bajnokság, Törökország, Isztambul

Kötöttfogású 66 kg, 2. helyezett Losonczi Ottó

 

2015 - Junior-világbajnokság, Brazília, Salvador da Bahia

Szabadfogású 74 kg, 3. helyezett Nagy Péter

 

Gratulálunk az eddigi eredményekhez és nagyon sok sikert kívánunk a továbbiakban!

HAJRÁ ESMTK

Megjelent: 1062 alkalommal