Orosz ezüst- , Mester és Horváth bronzérmes Németországban

2016.06.13. - Remek felkészülési versenyen vettek részt birkózóink, ezúttal Németországban a kadet szabadfogású válogatott színeiben. Három versenyzőnk közül mindhárman a dobogóra állhattak fel Luckenwaldeban.

 

 

Az idei évben sem maradt el a német Brandenburg-kupa, kadet szabadfogású nemzetközi viadal, amire 13 ország, 156 birkózója érkezett, köztük magyarok is. Szakosztályunkból három versenyzőnek szurkolhattunk, akik közül mindhárman remekeltek, és fontos küzdelmeket megnyerve a dobogóra állhattak fel.

A legnehezebbek (100 kg) közé, azaz Orosz Tibor súlycsoportjába mérlegeltek a legkevesebben, számszerint négyen, így körmérkőzések után dőlt el az érmek sorsa. Tibi elsőként német ellenfelét 6-0-ra, majd lengyel vetélytársát 11-0-ra múlta felül, ám harmadik mérkőzésén az első számú német válogatottól két vállal kikapott, tehát kénytelen volt beérni az ezüstéremmel.

Ugyancsak három összecsapás után lett érmes a 69 kilogrammos Mester Milán, pedig az ő súlycsoportjába jóval többen, huszonegyen mérlegeltek. Milán rögtön az első mérkőzésén vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes lettel szemben, ám a vigaszágon németet, majd a bronzmérkőzésen izraelit legyőzve a dobogó legkisebb fokára állhatott fel.

Eggyel feljebb, a 76 kilóban Horváth Zsolt szerezte a harmadik erzsébeti vonatkozású érmet a csapatban. Négy mérkőzésen kellett teljesítenie a bronzéremért. Elsőként ukránt pontozással, majd franciát tussal múlt felül, az elődöntőben azonban litván vetélytársa jobbnak bizonyult nála és 11-8-nál betusolta. A bronzcsatában aztán egy némettel kellett megküzdenie, akit izgalmas csatában, de 16-11 arányban sikerült megvernie, ezzel a harmadik helyen zárta a megmérettetést.

Megjelent: 732 alkalommal