Deák-Bárdos ötödik lett, Nagy Mihály kiesett Isztambulban

2016.05.11. - A riói olimpia utolsó szabad helyei keltek el Törökországban, a második világkvalifikációs versenyen, ahol szakosztályunk kötött- és szabadfogásban is indított versenyzőt. Előbbi szakágban legújabb igazolásunk, az Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes Deák-Bárdos Mihály egy mérkőzésre volt az olimpiától, míg utóbbiban Nagy Mihály ezúttal meglepetésre már a selejtezőkben búcsúzott. Magyarország nem szerzett újabb olimpiai kvótát a riói ötkarikás játékokra.

 

Nagyon sűrű és erős mezőny gyűlt össze a második és egyben utolsó világkvalifikációs versenyre Isztambulba. A kilenc fős magyar csapatban két erzsébeti igazolás, Deák-Bárdos Mihály és Nagy Mihály is ismét magára ölthette a címerest mezt és harcba szálltak az olimpiai kvótákért.

 

A megmérettetést pénteken a kötöttfogásúak kezdték meg, ahol a 130 kilogrammos Deák-Bárdos az alsó ágra került. Misi első ellenfele a litván Mantas Knystautas volt, aki többek között az idei évben U23-as Eb-bronzérmet szerzett, hiszen DBM-nél 19 évvel fiatalabb. A nyolcaddöntő mérkőzésen azonban ez egyáltalán nem látszódott meg, 41 éves kiválóságunk úgy menetelt a szőnyegen, mintha fénykorát élné szeretett sportágunkban. Nem is tudott vele mit kezdeni a litván, folyamatosan ment hátra, így a bírók többször is figyelmeztették őt, majd meg is intették, végül Misi 1-0-ra megnyerte az összecsapást. A második fordulóban már jóval nehezebb mérkőzés következett, ahol az ellenfél az Ázsia-bajnokság ötödik helyezettje, a 22 éves japán Arata Szonoda volt. A küzdelem jól kezdődött Misi számára, hiszen sikerült megszerezni a vezetést, ám a japán nagyon kellemetlen volt és többször be is fejelt DBM-nek, aminek köszönhetően a homloka és a szája is szétszakadt. Hosszú percek teltek el az ápolással, végül Szonoda addig fejelt, amíg az ő fejére is került egy csinos kötés. Nagy csata volt, de a bő negyed órás “vérfürdő” után, végül 3-2-s magyar győzelem született. Nehézsúlyú kiválóságunk ezzel már az olimpiai kvóta kapujában állt, hiszen elődöntős lett. Következett azonban a junior és U23-as Eb-győztes grúz Kadzsaja, aki nem kímélte Misit, neki ugrott tiszta erőből, ki is tolta, majd le is küldte parter helyzetbe, végül pörgetésekkel zárta rövidre a mérkőzést. Technikai tusos magyar vereség, grúz kvóta… Misinek azonban egy percig sincs oka szomorkodni, hiszen több évtizedes pályafutása során 11 éremet szerzett világ- és Európa-bajnokságról, valamint négy olimpián képviselte hazánk színeit, majd miután már több éve visszavonult, Lám Bálint sérülése miatt beugróként szállt harcba ötödik olimpiájáért, amitől mindössze egy összecsapást választotta csak el. MINDENKI SZÁMÁRA PÉLDAKÉP LEHET!

 

Az isztambuli világkvalifikációs verseny azonban itt még nem ért véget szakosztályunk számára, hiszen vasárnap a szabadfogásúak küzdelmeivel zárult a kvótavadászat. Itt, a 74 kilogrammos Nagy Mihálynak szurkolhattunk ismét, aki a mongóliai megmérettetésen remek birkózással kezdett, két komoly ellenfelet is letudott győzni, aztán sajnos megfáradt és két vereséggel végül “csak” ötödik lett. A cél, akkor az 1-3 helyezés volt, most azonban csak a két finalista jutott riói repjegyhez.

Misinek első ránézésre sem volt könnyű dolga a török városban, hiszen a népes súlycsoport legnagyobb számát sorsolta mérlegelésnél, így egyértelmű volt, hogy selejtezővel fogja megkezdeni a napot. Ekkor még nem számítottunk arra, hogy ez lesz az egyetlen mérkőzése. Másnap azonban sajnos kiderült, hiszen Nagyot a kanadai Ncube 10-0-ra megverte a délelőtti program folyamán, ezzel a riói álmok sajnos már itt szertefoszlottak számára. Végül aztán a kanadai sem jutott a döntőbe, ezzel Misinek a vigaszágon sem volt már esélye szőnyegre lépni.

 

Megjelent: 1034 alkalommal